Már érzik az infláció hatását a mikro-, kis- és középvállalkozások, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2022 első negyedévi kutatásából. Az index értéke még mindig pozitív, 5 ponton áll, ugyanakkor utoljára négy éve volt ilyen alacsonyan. A visszaesés hátterében több dolog húzódik: a cégek magasabb kamatokra és a közterhek növekedésére készülnek, a munkaerőpiaci helyzetet negatívabban értékelik, illetve a vállalkozásbarát kormányzati intézkedésekre számító kkv-k aránya is mérséklődött.
Hat pontos csökkenés után is pozitív tartományban maradt a K&H kkv bizalmi index, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait vizsgálja, azonban 5 pontos értéket négy éve, 2018 utolsó negyedévében vett fel utoljára. A visszaesés hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A megkérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak – esetleges hosszú távú – hatásait.