Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Egyre népszerűbbek lehetnek a béren kívüli juttatások a magas infláció miatt

2022. június 14. - Cégkasszás

A hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred online felméréséből, amely szerint a cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme. A felmérésben májusban 100 cég- és HR-vezető osztotta meg tapasztalatait arról, hogy a rendkívüli élelmiszerinfláció mellett a vállalatok hogyan látják munkavállalóik anyagi helyzetét.

Szinte minden munkaadó tisztában van az infláció jelentette kihívással, vagyis azzal, hogy a munkavállalók a bőrükön érzik az árak emelkedését. Több mint hetven százalékuk szerint a dolgozók reáljövedelme jelentősen csökken, és lényegében ugyanennyien vélik úgy, hogy az alacsonyabb jövedelműeket jobban sújtja az infláció.

inflacio_fizetes_1.png

100-ból 94 vezető arról számolt be, hogy az infláció hatásainak ellensúlyozása érdekében az idei év első négy hónapjában már emeltek bért. A megkérdezett vezetők csaknem kétharmada szerint ugyanakkor az eddig biztosított béremelés csak részben ellensúlyozza az élelmiszerárak drágulását, míg 32% szerint nem beszélhetünk jelentős kompenzációról. A válaszadók túlnyomó többsége (93%) érzi úgy, hogy további bérfejlesztésre lenne szükség.

A kérdéshez a nagyvállalatok és a kis- és közepes vállalkozások vezetői is hasonlóan viszonyulnak. Ugyanakkor a válaszadók 35%-a úgy látja, bármennyire is szükséges lenne, idén nem tudja fejleszteni a béreket. 11%-uk csak az év végén tud adni, míg a vezetők 15%-ának van konkrét béremelési terve a következő egy-három hónapra. Ők további 5-10%-os bérfejlesztést terveznek.

Jelentős eltérések mutatkoznak ugyanakkor a béremelés mértékét illetően. Az év eddigi részében bért emelő társaságok kétharmada 5-10% közötti mértékben növelte a fizetéseket, míg a vállalkozások 18%-a 11 és 15% között emelt. A cégek 8%-ánál öt százalék alatti bérfejlesztés történt, és ugyanennyi szervezetnél meghaladta a 15%-ot.

A kutatás szerint a cégek háromnegyede él a béren kívüli juttatás lehetőségével – az 500 főnél több embert foglalkoztató cégek 92%, a kkv-k csaknem 70%-a kínál valamilyen béren kívüli juttatást. A cégek kétharmada minden dolgozójára gondol e téren is.

A felmérés alapján látszik az is, hogy a vállalkozások jellemzően nem a cafetéria emelésével igyekeztek kompenzálni a növekvő infláció hatásait. Az idén biztosított béren kívüli juttatások mértéke a legtöbb cégnél – a megkérdezettek 67%-ánál – megegyezik a tavalyival.

Míg a cégek túlnyomó többsége emelte a fizetéseket, alig több mint negyedük növelte a juttatások összegét, és csupán 3% az, aki idén vezette be a cafetériát. Ugyanakkor ebben a kérdésben paradigmaváltás körvonalazódik: a cégek 39%-a már mérlegeli, hogy béren kívüli juttatás formájában segítse munkavállalói helyzetét.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr7117857515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása