Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Több mint ötezer munkahelyet teremtett a kkv-k támogatása

2022. április 26. - Cégkasszás

Közel nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, az eredeti 15-ről mintegy 20 milliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez, a gazdaság élénkítéséhez.

A kormány a vissza nem térítendő támogatással a munkavállalói létszám növelése érdekében vállalja át a kapacitásbővítés költségeinek egy részét. A programban Budapest és Pest megye kivételével minden régióból és megyéből pályázhattak a kis- és középvállalkozások. A támogatás feltételeként vállalniuk kell, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítik foglalkoztatottjaik számát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezi legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.

A bérköltség további 30 százalékának megfelelő összeg akár eszközök vagy immateriális javak beszerzésére is felhasználható átalány formájában, egyszerűsített elszámolással. Ha a támogatással érintett új munkavállaló regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, tartósan regisztrált álláskereső esetében pedig 40 százalékra növelhető. Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott hónapokon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig továbbfoglalkoztatják az érintett dolgozókat.

Bodó Sándor kiemelte, hogy a kkv-szektor a hazai munkavállalók kétharmadának biztosít megélhetést. A járványhelyzet okozta átmeneti visszaesés után egyre több ágazatban ismét jellemző munkaerőhiány az álláskeresők bevonásával mérsékelhető. A kapacitásbővítő támogatás a keleti országrészben a legnépszerűbb, száznál több projekt helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is. A legnagyobb sikerrel az építő- és feldolgozóiparban, a raktározásban, áruszállításban működő és a könyvvizsgálattal foglalkozó cégek pályáztak.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr5317816831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása