Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

A generációváltással együtt érkezhet a digitalizáció a KKV-k világába

2023. szeptember 29. - Cégkasszás

Rohamosan közeledik a generációváltás számos magyar kis- és középvállalkozás (KKV) számára, jelenlegi és leendő vezetőiknek pedig a cégutódlás folyamatának kihívásai mellett az új technológiákkal is érdemes szembenézniük. A fiatalabb generációval együtt érkező digitalizáció ugyanis számos előnyt tartogat: az informatikai fejlesztéseket üzleti stratégiájukba sikeresen adaptáló vállalatok nagyobb eséllyel maradnak versenyképesek és sikeresek a mai folyton változó üzleti környezetben.

A generációváltás aktualitása

A generációváltás a KKV-k számára Európa-szerte aktuális kihívás, amely Magyarországon is számos vállalkozás elé gördít akadályokat. Erre mutat rá többek között a Makronóm Intézet kutatása is, amely szerint ma Magyarországon minden harmadik társas vállalkozást és közel minden negyedik munkavállalót érint a generációváltás kérdése. A várható tömeges cégátadások sikere pedig a nemzetgazdaság egésze szempontjából is kiemelt jelentőségű, hiszen évente 0,3 százalékos GDP növekményt jelentene a vállalati generációváltások eredményes megvalósulása.
blogcikk_3_2.jpg

A generációváltás folyamata egy utódlási folyamat, amely akkor következik be, amikor az idősebb generáció vezető pozícióját átadja a következő, fiatalabb generáció számára a vállalat irányításában. Az eljárásra még nincs általánosan elfogadott gyakorlat, azonban számos kihívást rejteget, amelyek sikeres megoldása létfontosságú a vállalkozások túléléséhez és fejlődéséhez. A Baby Boom és az X generációs cégvezetők nyugdíjba vonulása ugyanis nehéz helyzetek elé állítja a vállalkozásokat: az üzleti környezet folyamatosan változik, mindeközben a generációváltás során a vállalkozásoknak alkalmazkodniuk kell az új generációs vezetők irányítási stílusához és az új technológiákhoz annak érdekében, hogy fenntartsák versenyképességüket. Mindeközben pedig fontos cél az összerendezett tudás megtartása, hiszen az idősebb és fiatalabb generáció egyaránt értékes ismeretekkel rendelkezik a vállalkozás fejlődéséhez. 

A generációváltás vezethet a magyar KKV-k digitális forradalmához

Nem véletlen, hogy a generációváltásra való készültség és az üzleti stratégia digitális transzformációja együtt váltak kulcskérdésekké a magyar kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára. A generációváltás a digitális eszközök és technológiák korában szocializálódott fiatalok vezetői pozícióba ültetésével ugyanis kéz a kézben jár az IT üzletfejlesztésbe való integrálásával. Az új generációk bevonása ezáltal nem csupán az irányítás átadásáról szól, hanem a vállalat akár jelentős mértékű informatikai fejlesztéseiről is. Az új generációk ugyanis nagyobb affinitást mutatnak az informatikához és az innovációhoz. Emellett hajlandóak újítani és bevezetni a digitális fejlesztéseket a vállalatokban, ami hatékonyabbá teheti azok működését és versenyképességét. 

Hogyan kezdjünk hozzá?

A generációváltás jelentős mérföldkő minden vállalkozás életében, ugyanakkor kiváló lehetőséget kínál a sikerre, ha megfelelő felkészültséggel és stratégiával párosul.

Vonjuk be a fiatalokat!

Az első és legfontosabb lépés a generációváltás stratégiai tervezése, figyelembe véve a vállalkozás hosszú távú céljait. Kiemelkedő fontosságú, hogy a fiatalabb generáció tagjai is aktív részesei legyenek ennek a tervezésnek, hozzájárulva az innovációhoz és az új irányvonal kialakításához. Ugyanis ahogy azt már korábban említettük, az Y és Z generáció tagjai, akik a digitális technológia térnyerésének idején nőttek fel, rendkívül értékes erőforrások a vállalatok digitális fejlődésében. Nagyobb hajlandósággal nyúlnak az informatikai fejlesztésekhez és hoznak be újításokat, ami hatékonyabbá teheti a vállalatok működését és növelheti versenyképességüket.

Kérjünk segítséget!

A cégvezetés mindennapi kihívásaiban az idősebb generáció évtizedek során szerzett tapasztalatainak átadása jelentős segítséget nyújt a fiatalabbak számára. Az értékes tudás átadásának és átvételének megkönnyítése érdekében pedig támogatási és mentorálási programok is rendelkezésükre állnak a kis-és középvállalkozásoknak. Célszerű lehet olyan programokat igénybe venni, mint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. Generációváltás programja, amelynek célja, hogy segítse a vállalkozásokat az értékes tapasztalatok átadásában, a hosszú távú tervezésben, valamint szakértői tanácsadással felkészítse a hazai vállalkozásokat az előttük álló változás tervezett folyamatára. A program többek között segít cégdiagnosztikai eszközökkel elemezni a vállalkozások pénzügyi és gazdasági helyzetét, támogat a cégérték meghatározásában, az átadási folyamat tervezésében, és a finanszírozási források keresésében. 

Fektessünk a digitalizációba!

A fiatalabb generáció vezetői pozícióba kerülésével a vállalkozások tehát jelentőst lépéseket tehetnek az IT üzletfejlesztésbe való integrálásának irányába. A kkv-k számára pedig kulcsfontosságú lehet a technológiai fejlődés, hiszen a marketing célokat támogató online jelenléttől kezdve, a belső adminisztrációs rendszereken át, az értékesítésig és számlázásig minden területen jelen van. Az informatikai fejlesztések ezáltal lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy hatékonyabban működjenek, jobban megismerjék ügyfeleik igényeit, és gyorsabban reagáljanak a piaci változásokra. Azok a vállalatok pedig, amelyek sikeresen átadják az irányítást a fiatalabb generációnak, és egyidejűleg fektetnek az informatikai fejlesztésekbe, nagyobb eséllyel maradnak versenyképesek és sikeresek a változó üzleti környezetben. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. is igyekszik ezen a területen példát mutatni, hiszen évek óta elkötelezett a digitalizáció iránt. A garanciaintézménynél jó ideje fókuszban van a digitális innováció, mára többek között már teljes mértékben papírmentes a kezességvállalási folyamat. Ezzel az átfutási idők is jelentősen csökkentek, és az adminisztratív feladatok is sokkal hatékonyabbá váltak. A digitalizáció nem csak a nagyvállalatok körében jelent komoly innovációs és hatékonysági ugrást, hanem a kkv-k körében is, miközben jelentős mértékben hozzájárulhat a generációváltással kapcsolatos kihívások kezelésében.

Felhasznált források:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr5118224325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása