Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Mentőöv lehet a 10 millió forintos kamatmentes kölcsön

2021. február 25. - Cégkasszás

Néhány hete hirdette meg a kormány a Gazdaság Újraindítási Akcióterv keretében a leginkább érintett kkv-k számára a 10 millió forintos kamatmentes hitelt. Azóta egyre több részlet derül ki a konstrukcióról, ma már tudjuk, hogy első körben kik vehetik fel a kedvezményes hitelt, ami sok cég számára a túlélést jelentheti. 

right-4703934_1920.jpg

10 milliós hitel a legrászorulóbbaknak

Orbán Viktor jelentette be a gazdaság újraindításának lépéseit, illetve az első szakasz konkrét intézkedéseit, melyek között a legnépszerűbbek között lehet a kkv-k 10 millió forintos kamatmentes hitele. Az új kölcsön nem csak kamatmentes lesz, de három évig törleszteni sem kell. A kormány erre a célra 100 milliárd forintot szán első körben, ami tízezer cégnek jelenthet könnyítést. 

A hitelt az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül igényelhetik az érintettek, az MFB Pontokon lehet majd beadni a dokumentumokat. A kamat mellett a banki költségekkel sem kell számolni a cégeknek, jelenleg az utolsó simításokat végzik a terméken, melyet március első felében vehetnek majd fel először. 

Természetesen nem kötelező a maximális 10 millió forintos keretet kihasználni, 1-10 millió forintot igényelhetnek a kkv-k. Az összes teljes egészében előleggel lesz elérhető, így a folyósításra sem kell sokat várniuk a vállalkozásoknak. Önrészt nem kell a cégeknek a hitel mellé tenni, a futamidő maximum 10 év, a rendelkezésre állási idő pedig a szerződés megkötésétől számítva legfeljebb három hónap. A jelenlegi tervek szerint november végéig lehet benyújtani a hitelkérelmeket, de ez a határidő a válság alakulásának függvényében kitolható. 

Kik igényelhetik a hitelt?

Már a konstrukció bejelentésekor kiemelte a kormányfő, hogy a leginkább rászoruló cégekre korlátozzák a felvétel lehetőségét, melyeket a jelenlegi gazdasági válság kiemelten sújtott és mostanra teljesítőképességük végére értek. A program első, márciusban induló szakaszában a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások élhetnek a kedvezményes hitellel. 

A hitelprogram tervezetéből az is kiderül, hogy egyéni vállalkozók is élhetnek az eszközzel, az egyetlen korlátozás, hogy a 2019-es üzleti évük lezárt legyen. A 10 millió forintos maximális hitelösszegen belül annyi korlátozás van, hogy legfeljebb a 2019-es árbevétel összegét vehetik fel ebben a formában kölcsönként. 

A programot az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozza a kormány, emiatt a 100 milliárdos összeg legfeljebb 40 százaléka kerülhet budapesti és pest megyei vállalkozásokhoz. 

A napokban az MFB a konkrét TEÁOR-számokat is közzétette:

  1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,
  2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,
  3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,
  4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,
  5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,
  6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,
  7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet,
  8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,
  9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,
  10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,
  11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet
  12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,
  13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),
  14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,
  15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,
  16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,
  17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet,
  18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),
  19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,
  20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,
  21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,
  22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,
  23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy
  24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,
  25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet

 

A hitel bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, azaz fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, melyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele az elmúlt időszakban. A program a likviditási gondok áthidalása mellett segíti a felkészülést arra az időszakra, amikor a járványhelyzet lehetővé teszi a biztonsági korlátozások enyhítését.

Első körben a leginkább sújtott szektorokra próbálnak koncentrálni a hiteltermékkel, azonban már készül a második köre a jogosultaknak, vagyis a fenti lista hamarosan tovább bővülhet. Most az látszik, hogy leginkább a vendéglátásban, a kulturális szférában és a sportban tevékenykedő vállalkozásokat viselte meg a válság, nekik már a túlélés a tét egy évvel a járvány kitörése után. 

A szakemberek most arra számítanak, hogy az oltásokkal az év közepe körül lehet elgondolkodni a korlátozások feloldásán, addig azonban sok céget a csőd fenyegetne az államilag támogatott hitel nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr1116438818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása