Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Az okostelefonos bankolásé és a digitális irodáé a jövő

2021. július 30. - Cégkasszás

A bank és a tőzsde intézménye a digitalizációnak köszönhetően hatalmas változásokon megy majd keresztül a jövőben. A szolgáltatások átalakulásán kívül maga az ügyféltér és az iroda is másképpen fest majd, és más funkciókat lát el. „A készpénz használatának csökkenése mellett a pénzhelyettesítő…

Tovább

A megváltozott környezetben a tudatos likviditás- és forgóeszköz-menedzsment kiemelt jelentőséggel bír

Partnerként az új kihívásokban – röviden így lehetne összefoglalni az UniCredit Bank hitvallását, ha arról érdeklődünk, hogy a pandémiás helyzetben hogyan segítik az ügyfeleiket. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arról az UniCredit Bank forgóeszköz-finanszírozási terület igazgatójával, Kulbert…

Tovább

Válságban komoly segítség lehet a Széchenyi Kártya Program

Az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program hamarosan az Oberbanknál is elérhető lesz a kis- és középvállalkozások számára. A konstrukciók előnyeiről Büki Erzsébet termékfejlesztési vezetővel beszélgettünk. A kkv-k jelentik az Oberbank legfőbb célcsoportját, és a Széchenyi Kártya Program…

Tovább

Idén is elérhetők a koronavírus okozta gazdasági válság kezelésére bevezetett kedvezményes hitelgarancia-konstrukciók

Egész évben elérhető marad az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által kínált, a válság negatív hatásainak enyhítését célzó Garantiqa Krízis Garanciaprogram. A kifejezetten kedvező, állami díjtámogatást is tartalmazó konstrukció meghosszabbítása mellett döntés született arról is,…

Tovább
süti beállítások módosítása