Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Az okostelefonos bankolásé és a digitális irodáé a jövő

2021. július 30. - Cégkasszás

A bank és a tőzsde intézménye a digitalizációnak köszönhetően hatalmas változásokon megy majd keresztül a jövőben. A szolgáltatások átalakulásán kívül maga az ügyféltér és az iroda is másképpen fest majd, és más funkciókat lát el.

rsz_shutterstock_210974194.jpg

„A készpénz használatának csökkenése mellett a pénzhelyettesítő eszközök területén is jelentős fejlődés várható. A korunkra jellemző plasztikkártyás fizetés ésszerűtlenné válik, mivel a szükséges kódszámok használata és a biztonság miatt a kódok folyamatos változtatása a lakosság számára nehezen kezelhető” – tudtuk meg Kovács Jánostól, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) XXIII. Ingatlan Osztály alelnökétől, a Bankorg Kft. ügyvezető igazgatójától.

A szakember hozzátette: a bankkártyákról előbb-utóbb az okostelefonokra, okosórákra térünk majd át, illetve a kártya használatának csökkenésével a bankautomaták szerepe is egyre inkább okafogyottá válik. A kártya bonyolult azonosítási rendszerét pedig felváltják az ujj- vagy tenyérlenyomat- és arcfelismerési eszközök, amelyek a biztonságot garantálják.

„A vállalati bankügyletek vonatkozásában még jelentősebb változás várható, mivel erősödik a személyi bankár, illetve a VIP-ügyletek funkciója. A bankok a pozitív KHR-listák bevezetésével az ügyfeleik gazdálkodásáról és az átvilágítási lehetőségük révén nagyobb biztonsággal ítélhetik meg a kölcsönkihelyezéseik kockázati kitettségét” – mondta Kálmán Anikó, a BKIK XXVIII. Általános Pénzügyi Szolgáltatások Osztály elnöke, a CashControl Kft. ügyvető igazgatója.

Emellett érdekükben áll a nagyobb vállalkozások tőzsdei bevezetése, amely online módon biztosítja a hitelkockázataik, illetve banki befektetéseik elemzését. Mind lakossági, mind vállalkozói körben tovább erősödik – az „egyablakos rendszerhez” hasonlóan – a társintézmények (biztosítótársaságok, befektetési vállalkozások) bevonása a banki szolgáltatásoknál, amely szintén javítja a banki kihelyezések biztonságát.

A szolgáltatások változása mellett maga a környezet, vagyis a bankfiók, az iroda is jelentős átalakuláson megy keresztül. Az iroda szerepének újradefiniálásával, a tágas terek kialakításával, a közösségi részek növelésével, a személyes, egyedi tárgyalók számának bővítésével, ugyanakkor a biztonságos és eredményes, digitális alapokon nyugvó munkavégzés szem előtt tartásával minden bizonnyal sikeres lehet az átalakítás. A cél, hogy az irodában töltött idő minél kevesebb legyen, és az uralmat a home office vegye át.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr4616643250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Real_Time 2021.07.31. 08:08:23

Azért a kézpénz sok esetben eléggé praktikus lehet manapság is még, például: piacozáskor.

Leooo 2021.07.31. 09:37:09

@Real_Time: Ha a piacon is kikényszerítik a pénzhelyettesítő alkalmazások használatát a kereskedőknél, akkor más lesz a dolog...ma már létezik okostelefonra alkalmazott kártya- terminál, amivel telefonra telepített, meg normál bankkártyával is lehet fizetni plödö.

hidegsegg 2021.07.31. 11:03:45

Jé, fölfedezted a csőben a lyukat
süti beállítások módosítása