Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Könnyebben vészelik át a válságot azok a cégek, akik előre felkészültek

2020. május 12. - Cégkasszás

A hazai társaságok üzletmenet-folytonossági (BCP) felkészültségére vonatkozóan, a COVID-19 helyzet kezelése kapcsán végzett nem reprezentatív kérdőíves felmérést a Deloitte. A fő tanulságok a következők: a pénzügyi szektor és az élelmiszeripar hamarabb tudott lépni, mint más iparágak, a munkaszervezési és pszichológiai háttér biztosítása pedig nem ment gond nélkül – olvasható az erről szóló közleményben.

A Deloitte hazai gazdasági és IT felső vezetők körében végzett, nem reprezentatív kérdőíves felméréséből kiderült, hogy az olyan szabályozott iparágak, mint a pénzügyi szektor vagy az élelmiszeripar, hamarabb tudott lépni a COVID-19 helyzet kezelésében, mint más iparágak képviselői. Igaz ugyan, hogy a járványra gyakorlatilag senki sem számított, ahol azonban voltak előre elkészített üzletmenet-folytonossági tervek, ki voltak jelölve a felelősök, ott szervezettebben tudtak reagálni a COVID-19 teremtette kihívásra, és 2-3 hét alatt át tudták állítani működésüket. BCP terveket pedig ott is elkezdtek készíteni, ahol eddig ritkán foglalkoztak komolyabban a kérdéssel, ahogy azt a kkv szektorban is látjuk.

depositphotos_187547886_l-2015.jpg

A felmérés eredményei szerint a fizikai jelenlétet nem igénylő vállalkozásoknál hamar ki tudták alakítani az otthoni munkavégzéshez az informatikai hátteret, még ha az elején adódtak is zökkenők a szoftverfrissítéssel, távoli eléréssel vagy jelszócserével. Általános probléma volt, hogy a partnerekkel, ügyfelekkel kapcsolatos kommunikáció CRM rendszerrel támogatott nyomon követése nem volt megoldva és olyan kezdeti lépések bevezetésével is gondok voltak, mint a telephelyek látogatóinak regisztrálása.

„A kezdeti sokkhatás után látható, hogy a gazdaság szereplői két fő stratégia mentén igyekeznek tovább építkezni: az egyik a költségstruktúra módszeres átvizsgálása és optimalizálása, a másik az automatizáció és digitalizáció továbbfejlesztése, elősegítve a cég későbbi talpra állását” – mondta Marton Károly, a Deloitte Technológiai üzletágának szenior menedzsere.

Az üzletmenet-folytonosság szervezése magában foglalja az infrastruktúrával, információ-biztonsággal, alkalmazottakkal, működéssel és kommunikációval kapcsolatos kockázatok kezelését azzal a céllal, hogy felkészítse a vállalatot ezekre a kihívásokra, és biztosítsa a működés és a termelés folyamatosságát.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr7515684260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.