Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Pozitívak a magyar kkv-ék

2018. november 22. - Cégkasszás

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre – olvasható az ezzel kapcsolatos közleményben.

photo-1518081461904-9d8f136351c2.jpg

 Az index pozitív értéke azt mutatja, hogy egy évre előretekintve továbbra is optimisták a magyar vállalkozások, ráadásul egy kisebb kilengéstől eltekintve ez majdnem két éve folyamatosan így van.

 Az előző negyedévi közterhekre vonatkozó pozitív várakozások alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. Az előző negyedévi 30%-ról 39%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ezzel párhuzamosan pedig 34%-ról 24%-ra csökkent az alacsonyabb közterheket feltételezők aránya. Ezzel összefüggésben a kormányzat tevékenységéről is negatívabban nyilatkoztak a cégek, ugyanis az előző negyedévi 16% helyett jelenleg már 24% gondolja úgy, hogy az elmúlt hónapok intézkedései – mint például feltehetően a cafeteria szabályok módosítása – rontottak versenyképességén. Mindemellett a cégek többsége (57%) egyértelműen növekvő vállalati hitelkamatokkal kalkulál, a szektor átlagosan 2 százalékpontos díjnövekedést valószínűsít az előttünk álló egy évben.

 A bizalom minden árbevétel-kategóriában alább hagyott, azonban minél nagyobb a cég, annál nagyobb változás figyelhető meg. Továbbra is a középvállalkozások bizalma a legmagasabb, de több mint felére, 36-ról 15 pontra zuhant. A kisvállalkozásoknál 18 pontos visszaesés történt, így hangulatuk jelenleg 4 ponton áll, miközben a mikrovállalkozások bizalma 9-ről 8 pontra mérséklődött, azaz gyakorlatilag nem változott.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr514385022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása