A magyar cégvezetők jelentős része pozitívan tekint gazdasági kilátásai elé, a megnövekedett megrendelések nyomán pedig közel 90 ezer új munkahely jöhet létre jövőre a hazai kkv-szektorban – derül ki a Budapest Bank által készített kutatásból.
A felmérés szerint a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) tervezett beruházásaik közel felét (49 százalékát) hajtották végre az elmúlt 12 hónapban, ami a következő évben mintegy 10 százalékkal növekedhet. A vállalatvezetők felmérésben adott válaszai alapján az elmúlt évben megvalósult 1.085 milliárd forintos beruházási összérték a következő 12 hónapban elérheti az 1.211 milliárd forintot is, ami cégenként átlagosan 6,3 millió forintos beruházást jelent. A legambiciózusabbak a szektoron belül a közepes (10-49 főt foglalkoztató) vállalkozások: a tervezett beruházási összérték közel fele (568 milliárd forint) ebben a szegmensben valósulhat meg.
Az eddigi évekhez képest a beruházások mögötti fő motiváció immár nem az amortizálódó eszközök pótlása, hanem sokkal inkább a hatékonyságnövelés és a kapacitásbővítés, ami azt jelzi, hogy a cégek elkezdtek bővülésben gondolkodni. A fejlesztéseket illetően a vállalkozások nagymértékben támaszkodnának az uniós támogatásokra: a beruházásokat a megkérdezettek közel harmada (27 százaléka) finanszírozná EU forrásból, további 12 százalék pedig állami program által biztosított pénzügyi forrást igényelne. Banki hitelt a válaszadók 8 százaléka, lízinggel együtt 14 százaléka venne igénybe. A foglalkoztatásra vonatkozó tervek is jelentős bővülést vetítenek előre: a megkérdezett vállalkozások mintegy harmada tervez létszámbővítést, ami összesen 86 699 új munkahely létrejöttét jelentheti jövőre. A tervezett létszámbővítés leggyakoribb oka a megrendelések növekedése.