Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Hiányoznak az új eszközök a lízingpiacról

2021. november 25. - Cégkasszás

Növekedett a magyar lízingpiac az idén: a harmadik negyedév végén a finanszírozott összeg 512 milliárd forintra emelkedett, azaz 14,5 százalékkal nőtt. A bővülés azonban elsősorban az eszközök, köztük a járművek drágulásával magyarázható, az új szerződések száma ugyanis mindössze 1 százalékkal emelkedett - közölte a Magyar Lízingszövetség.

 haidan-xckeomdxm5u-unsplash.jpg

A járvány okozta bizonytalanság ellenére a lízingfinanszírozás iránt lenne kereslet, de a globális ellátási problémák, a chiphiány miatt akadozó jármű- és egyéb gép-szállítások miatt sokszor nem áll rendelkezésre az adott eszköz. A lízingvállalatok remélik, hogy minél előbb normalizálódik a helyzet és utána a fokozódó beruházási kedv új lendületet ad a lízingpiacnak és a magyar gazdaságnak. Kiemelt szerepet kaphatnak a finanszírozásban a Széchenyi Kártya Program Go! keretében elérhető, államilag támogatott lízingkonstrukciók.

Első látásra jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az idén, ám a részletes adatokból egyértelműen láthatóak a járvány okozta ellátási problémák és a bizonytalanság. A harmadik negyedév végére a finanszírozott összeg elérte az 512 milliárd forintot, ami 14,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 446 milliárdos összeget. Ez azonban így is 7 százalékkal marad el a járvány előtti, 2019 első kilenc hónapjában elért 550 milliárd forintos szinttől. Tehát a relatíve alacsony bázis is befolyásolja a számokat. Az új szerződések száma gyakorlatilag változatlan, alig haladta meg a 60 ezer darabot, és jelentősen, 17 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől. Ebben a tekintetben a lízingpiac a 2016-17-es évek volumeneire süllyedt.

Masszív drágulás

„A kihelyezések és a szerződés szám közötti jelentős eltérés több tényezővel magyarázható. Részben az eszközök, ezen belül az autók és más járművek drágulása játszik ebben szerepet. Ezt mutatja, hogy az egy szerződésre eső finanszírozott összeg és bruttó gépérték folyamtaosan növekszik. Az új szerződéseknél látható visszafogott növekedés továbbá a bizonytalansággal, óvatossággal is magyarázható. A járvány újabb és újabb hullámai miatt sok cég és magánszemély még kivár” – értékelte az adatokat Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. A lízingpiacon látható felemás helyzetet ismertetve hozzátette: „Vannak azonban cégek, amelyek beruháznának új eszközökre, így keresletet is látnak a lízingvállalatok, ám sok esetben a globális ellátási láncokban kialakult problémák, köztük a chiphiány miatt nem mindig áll rendelkezésre az adott eszköz, jármű, amit finanszírozni lehetne.”

A retail, vagyis a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás esetében a finanszírozott összeg meghaladta a 197 milliárd forintot az idei év első kilenc hónapjában, ez közel 17 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a járványhatás miatt viszonylag alacsony bázisértéket, ugyanakkor 2019-hez képest 1 százalékos visszaesésnek felel meg. A flottafinanszírozást kevésbé érintették a járműpiaci problémák, a 69 milliárd forintot meghaladó finanszírozott összeg éves szinten 26 százalékos növekedésnek felel meg, és megközelíti a 2019 azonos időszakát. “A flottafinanszírozás a lízingpiac egyik legstabilabb, leginkább válságálló szegmense. A nagyobb flottát működtető cégek rendszeresen, előre meghatározott időben cserélik a járműveiket, így ezekre a beszerzésekre kevésbé van hatással a krízis. Igaz, az ellátási problémák miatt elképzelhető, hogy a korábbinál több idő alatt érkeznek meg az új ‘flottatagok’ az egyes cégekhez” – tette hozzá Zs. Nagy István.

Teherautók, agrárgépek és a többiek

A lízingpiac számára szintén kulcsfontosságú nagyhaszongépjármű-finanszírozási szegmens 100 milliárdos kihelyezést ért el az első háromnegyed évben, ami a tavalyi 75 milliárddal szemben jelentős emelkedést mutat. Azonban az egy évvel korábbi 125 milliárd körüli összegtől elmarad, tehát a nagyhaszongépjárműveknél is még bőven a járvány előtti szint alatt maradt a finanszírozott összeg. Az agrárgépfinanszírozás abból a szempontból kivétel, nagyon stabil képet mutat. Az elmúlt három év első kilenc hónapjában mindig 70 milliárd feletti kihelyezés történt, köszönhetően a mezőgazdasági vállalatok beruházási kedvének, a pályázatoknak és a kedvezményes finanszírozási programoknak. elsősorban a jegybanki NHP hatásának. Örvendetes, hogy az NHP kivezetése ellenére is sikerült tartani egyelőre a korábbi évek ütemét. Az építőipari bővülés is látható a lízingpiacon, az építőgépek esetében a finanszírozott összeg az idén meghaladta a 22 milliárd forintot, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, de 14 százalékos pluszt jelent 2019-hez képest is.

„Az összkép tehát vegyes a már említett ellátási gondok miatt, de bízunk abban, hogy mielőbb rendeződik a globális helyzet és így új lendületet kaphat a lízingpiac is. Fontos azonban, hogy a járműveknél nem várható az árnövekedés leállása, tehát a korábbi évekhez képest magasabb áron kerülnek piacra, és ez elsősorban a magánszemélyek esetében negatív hatást gyakorolhat az autópiaci keresletre. Egyúttal eredményezheti azt is, hogy a vevőjelöltek, legyen szó cégekről vagy magánszemélyekről például olcsóbb márkákra vagy használtra váltanak” – fogalmazott Zs. Nagy István.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr7916764696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása