Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Már 44 milliárddal támogatta a kormány a kkv-k állásteremtését

2019. november 14. - Cégkasszás

A kisvállalkozások támogatása érdekében indított munkahelyteremtési program 2011-es indulása óta 55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden az MTI tudósítása szerint.

1926385-min.jpg

A támogatással 28 ezer új munkahely jött létre, és közel 4700 kisvállalkozás kapott támogatást. Most a kisvállalkozások támogatása érdekében megindított munkahelyteremtési programok újabb köre zárult le, ebben mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forintos mukahelyteremtési támogatást kapott - ismertette a pénzügyminiszter.
Varga Mihály beszélt a magyar gazdaság erőteljes növekedéséről is, azt mondta, a második negyedéves 5,2 százalékos magyar bővülés Írország után a 2. legmagasabb az EU-ban. A munkanélküliség 3,5 százalék, a foglalkoztatottsági ráta 70,3 százalék ami szintén kedvező.

Varga Mihály hangsúlyozta: az unió legalacsonyabb társasági adója van Magyarországon, és a szociális hozzájárulás is csökkent, 17,5 százalékra, ami jelentős támogatás a cégeknek.

A miniszter közölte, 360 ezer kisadózó vállalkozás van, 41 ezer kisvállalati adó hatálya alá bejelentkezett vállalkozás.  Jövő január elsejétől a kiva mértéke tovább csökken, 12 százalékra. Az adófeltöltés rendszere megszűnt, ez is jelentős segítség a vállalkozásoknak, ahogy az is, hogy a reklámadó megszűnt, a szálláshelyszolgáltatás áfakulcsa pedig 5 százalékra csökken.

Arról is beszélt, a Hitelgarancia Zrt.-nél lévő garanciaalapok feltőkésítésével a vállalkozások kedvezőbb feltételekkel tudnak majd hitelhez jutni.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr3415304914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.