Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Kiadták a jelszót a kkv-knak: növelni kell a termelékenységet

2019. február 01. - Cégkasszás

Több előadásban is kiemelt figyelmet kaptak a kkv-k az év első gazdasági csúcskonferenciáján. A HG Média és a Haszon Magazin rendezvényén elhangzott, hogy 2018 sok szempontból kimagaslóan sikeres év volt, de ha ezt fenn akarják tartani a vállalkozók, akkor javítani kell a termelékenységet. Az előadásokban kiemelték, hogy tavasszal átfogó kkv-stratégiával készül a kormány, illetve azt, hogy a hitelgarancia szerepe folyamatosan erősödik, a szegmens növekedése meghaladja a kkv-hitelezés dinamikáját.

(Részlet Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatójának előadásából)

A magyar kkv-k termelékenysége nemzetközi összehasonlításban alacsony, ezen a helyzeten a kormány többek között az adóadminisztráció mérséklésével próbál segíteni – mondta a HG Média és a Haszon Magazin Gazdasági évnyitó című konferenciáján Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

A hatékonyságnövelés egyik kulcsa lehet a kormány készülő új kkv-stratégiája, melyet már Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára említett meg előadásában. Szerinte korszakváltás zajlik a magyar gazdaságban, hiszen egyrészt vége annak az időszaknak, amikor nagyszámú olcsó munkaerő állt rendelkezésre, ma már a vállalkozásoknak ki kell termelni a 10-30 százalékos béremelések alapjait. Emellett a monetáris politika globális változásával várhatóan vége lesz az olcsó és bőséges pénz korszakának, további változást jelent az egyre erősebb digitalizáció és az, hogy a magyar vállalkozások felénél a következő tíz évben generációváltás várható.

Fő feladatunk a kkv-hitelezés elősegítése, minden olyan kkv, amelyik életképes, de nem rendelkezik kellő fedezettel, túlságosan kockázatos a banki hitelezés szempontjából igényelheti a társaságunk kezességét – emelte ki a konferencián Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: 2018 kiemelkedően sikeres év volt, a kkv-hitelezést meghaladó mértékben nőtt az állami kezességvállalást biztosító társaság portfóliója, 2015 és 2018 között pedig három év alatt megduplázták azt. Számszerűsítve az előzetes adatok szerint 149 milliárd forint lehetett a Garantiqa tavalyi növekedése, a cég több mint 40 ezer kkv-hitel mögé vállalt kezességet.

Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb iránya a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének növelése lesz, mivel a kkv-k több embert nem fognak tudni a foglalkoztatásba bevonzani – hangsúlyozta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Szerinte ahhoz, hogy a kkv-k több GDP-t tudjanak előállítani ugyanakkora mennyiségű munkaerővel, egy adott foglalkoztatottnak többet kell teljesítenie, ezen belül az Ipar 4.0 megoldások is javíthatják a hatékonyságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr5414601648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása