Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Csökkenő fekete bevételek, fehéredő kkv-szektor

2024. október 01. - Cégkasszás

„Számlával vagy számla nélkül?” – úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya mára a 10 százalékhoz közelít, amiben az elektronikus számlázásnak komoly szerepe lehetett.

Lassan, de biztosan fehéredik a kkv szektor, a vállalkozások szerint ugyanis a bevételek egyre kisebb aránya lehet az, ami nem jelenik meg a könyvelésben. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján ugyanis a cégek 12 százalékra tippelik ennek arányát. Ez pedig látványos csökkenés ahhoz képest, hogy 8-10 évvel ezelőtt még 20 százalék körüli, vagy akár azt meghaladó érték volt jellemző.blog_okt_1_1.pngForrás: K&H kkv bizalmi index, 2024 Q2„A könyvelési látenciát, azaz a könyvelésben meg nem jelenő tételek arányát elég nehéz megbecsülni, hiszen nincsenek rá adatok. A cégek azonban a saját partnereiken keresztül viszonylag jól meg tudják ítélni, hogy az adott szektorra milyen pénzügyi fegyelem jellemző, az iparág kis- és közepes vállalatai körében az árbevétel átlagosan mekkora része nem jelenik meg a könyvelésben. Ennek értéke negyedévről negyedévre, de még az elmúlt év hasonló időszakához képest sem mutat jelentős változást. Ha azonban hosszabb, 8-10 éves időtávra tekintünk vissza, akkor azért jól látszik, hogy bizony komoly javulás történt ezen a téren, amiben jelentős szerepe lehet a digitalizációnak is” – részletezte az eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője. „A legnagyobb lépés ebben mindenképpen az volt, hogy Magyarországon 2021. január 4-étől kötelezővé vált a NAV Online Számlázás, azaz a számlázóprogramban kiállított kimenő számlák adatainak lejelentése az adóhatóság felé” – tette hozzá a szakértő. Következő állomás: a bejövő számlák szabályozása

A következő lendületet az adhatja a vállalkozások pénzügyeinek átláthatóságához, ha érvénybe lép az Európai Bizottság 2022. december 8-án előterjesztett jogalkotási csomagja, a ViDA (VAT in the Digital Age, áfaszabályok a digitális korban), ami szerint a bejövő számlákra vonatkozóan is komoly szabályozási változások lépnek érvénybe. Így például kötelező lesz befogadni az elektronikus számlákat uniós szinten, ugyanis a papíralapú helyett az elektronikus számlázás lesz az alapértelmezett rendszer. A javaslatcsomag elfogadtatása ráadásul Magyarország uniós elnökségének egy fontos feladata.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr2218695178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása