Eddig több mint 35 ezren töltötték ki a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi személyiségtesztjeit. Az eddig a felnőtteknek és az általános iskolás korú gyerekeknek rendelkezésre álló tesztek mellett most már a középiskolások is ellenőrizhetik pénzügyi magatartásukat. Az eddigi teszteredmények a pénzügyi nevelő munka eredményességét bizonyítják.
A nemzetközi pénzügyi kultúra felmérések azt mutatják, hogyan teljesít egy-egy ország a pénzügyi ismeretek, azok gyakorlati alkalmazása és a pénzügyi magatartás területén. Arról ritkábban esik szó, hogy melyek a pénzügyi tudatosság egyének szintjén megjelenő összetevői, mire érdemes odafigyelni, ha tudatosan akarjuk intézni mindennapi pénzügyeinket. Ezt a hiányt pótolják a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi személyiségtesztjei, melyek most már három korosztály számára érhetőek el.
A néhány perc alatt kitölthető tesztek megmutatják például, hogy mennyire tudunk takarékoskodni, illetve árérzékenyek, tudatosan tervezők, mértéktartóak vagyunk-e. Pénzügyi személyiségprofilunk értékelésekor kiderül, hogy pénzügyi magatartásunk mely területeken kiváló, s mire kell a jövőben jobban odafigyelnünk mindennapi pénzügyi döntéseink során.
A felnőtteknek készült tesztekre eddig már több mint 20 ezer kitöltés érkezett, a gyerekek tesztjének segítségével pedig már több, mint 15 ezer általános iskolás diák kaphatott képet pénzügyi személyiségéről. A középiskolások számára újonnan készült teszt a fiatalok élethelyzetére szabott kérdéseket tartalmaz, s a másik két korosztály tesztjeivel együtt már elérhető a Pénziránytű Alapítvány honlapjáról: https://penziranytu.hu/penzugyi-szemelyisegtesztek
Az eddigi eredmények elemzése rávilágít arra, hogy az iskolai pénzügyi nevelő munka hatására a diákok tudatosabban gondolkodnak a mindennapi pénzügyekről, mint a felnőttek. Míg a felnőttek 84%-a ért el magas pontszámot a kiadások és bevételek egyensúlyának kialakítása területén, ugyanez az arány a mindennapi pénzügyekről tanuló általános iskolásoknál 90%, míg a középiskolás pilot eredmények 95%-ot mutatnak. A takarékos megoldások is a gyerekek szemléletében jelennek meg jobban. Az általános- és középiskolások átlagpontszáma 15%-kal magasabb a felnőttek eredményénél. Egyedül mértéktartás területén teljesítenek jobban a felnőttek a diákoknál.