Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Megmérték, mennyire optimistán futnak neki a magyar kkv-k 2019-nek

2019. január 18. - Cégkasszás

Kismértékű csökkenés után 5 ponton áll jelenleg a cégek várakozásait mutató kkv bizalmi index – közölte az év elején a mutatót készítő K&H Bank. Vagyis a hazai kkv-k stabil várakozásokkal futnak neki 2019-nek, a cégek a legtöbb mutatóban nem várnak komoly változást, de egy részük a közterhek emelkedésére számít.

20190118.jpg

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 2 pontot csökkent, így jelenleg 5 ponton áll. Az index a választások után 17 ponton érte el csúcsát, de továbbra is pozitív tartományban van, vagyis összességében javuló körülményekre számítanak a hazai cégek.

Az index csökkenése főként annak tudható, hogy romlottak a közterhekre vonatkozó várakozások, és akik eddig stagnáló vagy éppen csökkenő adó- és járulékterhekben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. Az előző negyedévi 39%-ról 54%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ami az utóbbi hat év legmagasabb aránya. Ennek hátterében feltehetően a cafeteria rendszer átalakítása, illetve a minimálbér emelése állhat, amelyek jelentős többletterhet jelenthetnek a vállalkozások számára – mondta el az eredmények kapcsán Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A különböző méretű cégek közül egyedül a kisvállalkozások bizalma javult, 4-ről 6 pontra. Ennek ellenére továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, holott várakozásaik 15-ről 10 pontra süllyedtek, a mikrovállalkozások hangulata pedig 8-ról 3 pontra mérséklődött. Az ágazatok közül továbbra is az agrárcégek hangulata a legjobb (19 pont), őket az ipari cégek követik, akiknek várakozásai a felére, 21-ről 10 pontra csökkent. Jelenleg a kereskedelem és a szolgáltató szektor bizalma a legalacsonyabb (4 és 2 pont).

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr2414570896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása