Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

A kkv-k világpiacra lépését segítenék

2016. október 24. - Cégkasszás

A Google, a Budapest Bank, a Magyar Posta, a BIG FISH és az espell által életre hívott „A Világ a Piacom” kezdeményezés részeként immár a második nagyszabású rendezvényt tartották a budapesti Akvárium Klubban. A magyarországi vállalatok nemzetközi piacra lépésének támogatását és exporttevékenységük online bővítését célzó program eddig több mint 500 vállalkozást ért el – olvasható a szervezők által kiadott közleményben.

A program regisztrált vállalkozásai körében végzett felmérés alapján a kezdeményezés iránt érdeklődő vállalkozások fele már végez exporttevékenységet, a másik fele viszont még csak most készül a külpiacra lépésre. A megkérdezett vállalkozások terméket és szolgáltatást értékesítenek, szinte ugyanolyan arányban közvetlenül a végfelhasználóknak (68%) vagy beszállítóként egy-egy nagyvállalatnak (69%).

Az exportálók körében a célországok közül a nyugat-európai piacok dominálnak – minden második vállalkozás ezen a területen értékesíti termékeit, ezenkívül a környező országok, valamint a kelet-európai térség szintén népszerű. A megkérdezett exportáló vállalkozások a legnagyobb kihívásként a piacismeret hiányát (64%) és a külpiacokon tapasztalt versenyhelyzetet emelték ki (53%).

A válaszadók szerint a logisztika (50%), az online szolgáltatások használata (31%) és a nyelvi lokalizáció (32%) jelenti a legkevesebb gondot az exporttevékenység során. Ezt bizonyítja az is, hogy az exportáló vállalkozások döntő többsége (82%) online értékesíti termékeit, szolgáltatásait. Az exporttevékenységnek köszönhetően a vállalkozások 32%-ának több mint 10%-kal nőtt az éves árbevétele.

A külpiacra lépést tervező vállalkozások némileg hasonló gondokkal küzdenek: a legfőbb akadálynak ők is a piacismeret hiányát (57%) tekintik, azonban az online szolgáltatások (32%), az idegen nyelv ismeretének hiánya (21%), valamint a megnövekedett finanszírozási igényből adódó likviditási problémák (21%) szintén jelentős visszatartó erőt jelentenek számukra az exportálás tervezésénél.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr4211845693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása