Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Digitális fejlesztésre van szükségük a magyar cégeknek

2016. július 21. - Cégkasszás

Jelentős probléma, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások bizalmatlanok az informatikai eszközökkel, az online világgal szemben, ezért csak korlátozottan használják az ebben rejlő lehetőségeket, így komoly lemaradásban vannak európai versenytársaikhoz képest. Éppen ennek a fenntartásnak a leküzdésére indított programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! néven.

Az új program célja, hogy megszüntesse a kkv-k fenntartásait az internet alapú szolgáltatásokkal kapcsolatban, növelje a vállalkozások informatikai képességét, továbbá segítséget nyújtson számukra a korszerű digitális eszközök bevezetésében. A digitális felzárkózás amellett, hogy a gazdaság motorját is fellendíti, a cégek hatékonyabb és gazdaságosabb működését egyaránt szolgálja. A program szegedi nyitórendezvényének köszöntőjében Kozsuchné Somogyi Katalin, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési és külgazdasági igazgatója elmondta, hogy egy európai tanulmány szerint a magyar vállalkozások mintegy 50 %-ának nincs weboldala, míg 30 %- uk szinte semmilyen marketingeszközt nem használ a cége fejlődésének fellendítése érdekében.

Ezeken az arányszámokon mindenképpen javítani kell. Sándor Csaba, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara IKT (infokommunikációs technológiai) tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalatirányítási rendszerek használatában utolsó helyen állunk európai viszonylatban, de a digitális technológiák beágyazottsága tekintetében sem szerepelünk fényesen. Ezzel ellentétben az informatikai és mérnökképzés hazánkban igen magas színvonalú, ami azt jelenti, hogy van potenciál a digitális felzárkózásban.

A program egyik fő pillére, hogy a vállalkozásokat 29 fős, országos lefedettségű, felkészült IKT tanácsadócsoport segíti, akik teljesen ingyenesen auditot végeznek, vagyis felmérik a vállalkozások digitális felkészültségét. Emellett cégre szabottan javaslatokat tesznek az informatikai fejlesztési lehetőségekre, illetve ezek megvalósításához a rendelkezésre álló pályázati forrásokról is tájékoztatást adnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr518911494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása