Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Nem minden kkv, ami annak látszik

2015. szeptember 28. - Cégkasszás

Szinte napi szinten találkozik mindenki a kis- és középvállalkozásokkal (kkv), azonban kevesen tudják pontosan, mit is takar ez a kategória. Általában három mutató alapján sorolják be a vállalkozásokat csoportokba: az alkalmazotti létszám, az árbevétel és a mérlegfőösszeg ez a három mutató. 

Magyarországon a 2004. évi XXXIV. törvény (Kkvtv.) szabályozza a cégméret szerinti kategóriák fogalmát. Eszerint ha egy vállalkozás tíznél kevesebb főt foglalkoztat, éves nettó árbevétele nem haladja meg a kétmillió eurót és mérlegfőösszege ugyanezt az összeghatárt, akkor minősül mikrovállalkozásnak. Kisvállalatokról akkor beszélhetünk, ha az alkalmazotti létszám nem haladja meg az ötven főt, az árbevétel és a mérlegfőösszeg pedig a 10 millió eurót, míg a középvállalkozási lét alapfeltétele, hogy legfeljebb 250 főt foglalkoztasson egy vállalkozás, éves nettó árbevétele pedig ne haladja meg az 50 millió eurót. Ezek felett beszélünk nagy- illetve multinacionális vállalatokról. A törvény alapján nem minősül kkv-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25 százalékot. 

Gyakorlati jelentősége is lehet annak, hogy egy adott cég kkv-nek minősül-e, hiszen elvileg minden magyar vállalkozásnak kötelező lenne évente elvégeznie a méret szerinti besorolást. Vannak ugyanis olyan adójogszabályok, melyek csak egy-egy vállalti kategóriára érvényesek, mint például a kkv-adókedvezmény. Emellett vannak külön a kkv-kra szabott termékek, szolgáltatások, melyeket csak azok a cégek vehetnek igénybe, melyek megfelelnek a törvényi feltételeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr857855986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása