Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza


Milliárdok kerültek kiosztásra kkv-k között

2018. április 05. - Cégkasszás

Több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében – jelentette be Varga Mihály kedden. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a támogatással több mint 2000 új…

Tovább

Ideje az utódláson gondolkodni sok cégnek

Az a cégtulajdonos, aki felelősen tekint vállalkozására, időben elkezdi lehetséges utódának kijelölését és kinevelését – többek között ezek a gondolatok hangzottak el a Budapest Bank által szervezett, kkv-knak szóló rendezvénysorozat november 7-én megrendezett állomásán. Az üzleti találkozón az…

Tovább

Megint tömegesen készülnek bővíteni a kkv-k

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll. A javulás hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek, míg a pénzügyeket tekintve…

Tovább

Mérlegen a valóság

Huszonöt év, 5000 milliárd forintos cél, tavaly pedig 21 százalékos növekedés – néhány beszédes szám a Garantiqáról, amelyről bár kevés szó esik, mégis az egyik legfontosabb szerepet kapja a magyar gazdaság életében. Dr. Nagy Róberttel, a Garantiqa vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk. A…

Tovább

Csak óvatosan számolnak a vállalkozások az uniós forrásokkal

Az uniós forrásokra aspiráló mikrovállalkozások 56 százaléka már beépítette üzleti tervébe a megpályázandó uniós forrásokat, 34 százalékuk csak készül erre. A kisvállalkozásoknál többségben vannak az óvatosak, táborukban 51 százalék azok aránya, akik egyelőre nem számolnak a támogatással - derül ki…

Tovább

Milliók a magyar gazdaságért

A magyar és az uniós szabályok szerint kis- és középvállalkozásnak minősülnek azok a gazdasági szervezetek, melyek legfeljebb 250 főt foglalkoztatnak, árbevételük pedig nem haladja meg az 50 millió eurót. Érdemes röviden áttekinteni, hogy ezek a cégek mekkora szereppel bírnak a…

Tovább