Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza


Út a videokazetta gyártástól a drónokig

A Duplitec Kft. és az MKB Bank együttműködésének története

2019. július 10. - Cégkasszás

A Garantiqa 5 perc ötlet című sorozatának vendége ezúttal Nagy György, a Magnew Kft. és a Duplitec Kft. ügyvezető igazgatója. Az 1991-ben alapított Magnew Kft. videókazetta gyártással indult, napjainkban azonban már a videójáték piac meghatározó szereplője. A Duplitec Kft szintén teljesen magyar…

Tovább

Még hárommilliárd forint az építőipari cégeknek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év második felében 3 milliárd forinttal bővíti az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet – közölte a tárca. Újdonság, hogy a támogatást nem csak…

Tovább

Nagyon pörög a géplízing

Az első negyedévben közel 163 milliárd forintot helyeztek ki a Magyar Lízingszövetség tagjai, ezen belül is kiemelkedett a kkv-k új szerződéseinek értéke. Ezzel éves szinten 10 százalékkal bővült a piac, amihez hozzájárult az autó- és teherautó eladások emelkedése, a cégek gépvásárlásai és a…

Tovább

Milliárdok kerültek kiosztásra kkv-k között

Több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében – jelentette be Varga Mihály kedden. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a támogatással több mint 2000 új…

Tovább

Lengyel-magyar együttműködés az innovációért

A lengyelországi Krynicában nemrég rendezték meg 27. alkalommal a nemzetközi gazdasági fórumot, melyen a Queen Jadwiga Foundation kezdeményezése alapján a varsói Mazovia ICT Klaszter, a Lengyel Energia Klaszterek Szövetsége, valamint az Okos Jövő Innovációs Klaszter stratégiai partnerséget…

Tovább

Garantiqa: díjakció és díjmentes kezességvállalás beruházási hitelekhez

Tovább növelné piaci jelenlétét a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., ennek érdekében július 3-tól kedvezményes kezességvállalási díjakat vezet be. A díjakció keretében a vállalkozások egy éven keresztül, egyes esetekben közel 30 százalékkal csökkentett, kedvezményes díjakkal, beruházási hitelek esetében…

Tovább

Saját magukban bíznak a magyar vállalkozások

A mikrovállalkozások 65 százaléka, a kivállalkozásoknak pedig a 77 százaléka hajtott végre beruházást az utóbbi öt évben, és ezeket a fejlesztéseket több mint 90 százalékuk a saját profitjából finanszírozta - derül ki az MFB csoportba tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. friss kutatásából. A…

Tovább
süti beállítások módosítása