Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Fókuszban a fenntarthatóság

2024. március 27. - Cégkasszás

A társadalom és a gazdaság zöld átállásával, a körforgásos gazdaság megerősítésével kapcsolatos kutatások, fejlesztések és innovációk támogatása kiemelt fókuszterület mind a hazai, mind az európai pályázati források elosztásában. Magyarország számára sok lehetőség és kitörési pont rejlik ezen a területen. Többek között ezekbe a témákba adott bővebb betekintést a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség közös budapesti szakmai konferenciája, 2024. március 19-én.

Vállalkozások, kutatóintézmények, szakmai és állami szervezetek egyaránt élénk érdeklődéssel vettek részt a szakmai konferencián, amely az innovatív szereplők zöld átállás felgyorsításában játszott szerepét és lehetőségeit járta körül. Az esemény szakmai közreműködői a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Agrárgazdasági Kamara, és a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége.blogcikk_3_3.jpg

Tovább

A hazai munkáltatók harmada létszámbővítést tervez

A magyarországi munkáltatók 31 százaléka a második negyedévben munkaerőkeretének bővítését, 22 százalékuk azonban csökkentését tervezi. A munkaerő felvétel az ágazatokat tekintve főként a kommunikációs szolgáltatásokat és az IT területét érinti - derül ki a Manpower Magyarország múlt héten közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből.

Az egyes régiókat vizsgálva jelentősek az eltérések. Az országos átlag felettiek a munkáltatók létszámbővítési várakozásai Budapesten, Közép- és Észak-Magyarországon, valamint Dél-Alföldön. Ugyanakkor Észak-Alföldön és a Dunántúl legnagyobb részén sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem várható a létszámban. A Közép-Dunántúlon azonban jóval többen számítanak elbocsátásra, mint munkaerőfelvételre.blogcikk_1_8.jpg

Tovább

Az iskolások zöme értékelné, ha szakembertől hallana a pénzügyekről

Pénzügyekről a fiatalok ritkán hallanak a családban, ennek ellenére anyagi kérdésekben a 14-18 éves korosztály leginkább a szülők véleményét fogadja el – derül ki a K&H iskolások körében végzett felméréséből. Azok, akik már komolyabban érdeklődnek a pénzügyek iránt, akár banki szakemberekkel is szívesen elbeszélgetnének az iskolában.   

Aki látott már kamasz dühkitörést valamelyik szülőjével szemben, az egy kicsit rácsodálkozhat a K&H fiatalok pénzügyi tudatosságával kapcsolatos reprezentatív felmérésre, amelyből az derül ki, hogy a 14-18 éves korosztály – ha nem is gyakran, de – mégiscsak leginkább szüleivel beszéli meg az anyagiakat. Hogy aztán ebből lesz-e ajtócsapkodás, arra a kutatás nem tér ki – de az világosan látszik, hogy pénzügyekről ez a korosztály sem a tanáraitól, sem a barátaitól, de még csak nem is a nagyszüleitől, vagy távolabbi rokonaitól tájékozódik. Ahogy egyre érettebbé és önállóbbá válnak, úgy nő a téma iránti érdeklődésük. Érdekes, hogy a lányok jóval többen – a megkérdezettek 43 százaléka – beszélget anyagiakról a szüleivel, míg a fiúknak csak 31 százaléka. Igaz, ők egy kicsit gyakrabban beszélik meg haverjaikkal a pénzügyeket, mint a lányok a barátnőikkel.blogcikk_1_0_2.jpg

Tovább

Vállalati képzési trendek: 2024-ben a vezetők képzése kerül fókuszba

Az [eureka] Consulting & Games idén harmadik alkalommal vágott bele a magyarországi vállalkozások képzés-fejlesztési tendenciáinak éves vizsgálatába. Az idei évben már összesen 250 kitöltés alapján rajzolják fel a vállalati képzési trendeket az ország térképére. A válaszokból kiderül, hogy 2024-ben a megtartásé a főszerep, a vezetők kerülnek legjobban reflektorfénybe és az is, hogy a közepes méretű vállalkozások egy főre eső képzési költése több mint 50%-al emelkedett 2023-hoz képest.

Minden korszaknak megvan a maga slágere. Bármennyire hihetetlen a pandémia óta szinte minden évben más lemez forgott a képzés-fejlesztési szektorban. A hibrid működés okozta kihívásokról egy szempillantás alatt tértünk át a turbulens gazdasági és munkakörnyezet okozta kihívások kezelésére, idén pedig végre szeretnénk kicsit lehorgonyozni és megtartani azt, ami és aki igazán fontos. Hogy pontosan hogyan és mire kerül a fókusz az idei évben, kiderül a Képzés-Fejlesztési Körkép 2024 kiadványból!blogcikk_2_1.jpg

Tovább

Így védekezhetnek a kkv-k a zsarolóvírusokkal szemben

Statista adatai szerint a vállalkozások több mint 72 százalékát érte zsarolóvírus-támadás 2023-ban, ami messze a legmagasabb szám az elmúlt 5 évben. Azonban az Eurostat statisztikái alapján míg a hazai nagyvállalatok kiemelt figyelmet fordítanak az IT-biztonságra, addig a kkv-szektorról már nem mondható el ugyanez, mivel az erre költött összegek alapján az utolsó harmadban szerepel az európai országok rangsorában.1 Az adatvédelmi incidensek egyre gyakoribbak és kifinomultabbak, de sok esetben még mindig váratlanul érik a szervezeteket. Ezért fontos, hogy a kis- és középvállalatok is lépést tartsanak a legújabb fenyegetésekkel és legyen tervük a zsarolóvírusok kezelésére, mivel ebben a szegmensben különösen fájdalmas következményekkel járhat az adatvesztés. Ehhez ad tanácsokat a Kingston Technology.

Mit csinál a zsarolóvírus?

Az FBI meghatározása szerint a zsarolóvírusok (ransomware) olyan rosszindulatú szoftverek, amelyek megakadályozzák, hogy a számítógép-felhasználók hozzáférjenek a fájljaikhoz, rendszereikhez vagy hálózataikhoz, amíg ki nem fizetik a váltságdíjat. A zsarolóvírus e-mail mellékletekre, hirdetésekre, hivatkozásokra való rákattintáson vagy egyszerűen csak egy rosszindulatú szoftverrel fertőzött webhely felkeresésén keresztül kerül a számítógépre. A jelenlétét ritkán lehet rögtön észrevenni. Első jele általában az, hogy a felhasználó nem tud hozzáférni az adataihoz, és váltságdíjat követelő üzenet jelenik meg a képernyőn. Gyakran előfordul az is, hogy az adatfájlokat feltörhetetlen módon titkosítják.

Az FBI ajánlása szerint a zsarolóvírus áldozatainak nem szabad fizetniük a támadóknak az adatok visszaállításáért. Hiszen amellett, hogy ezzel további zsarolóvírus-támadások elkövetésére ösztönöznének (a zsarolóvírusok áldozatainak 80 százaléka ismételt támadást szenved el), ilyenkor arra sincs garancia, hogy valóban visszakapják a hozzáférést adataikhoz. A fizetést gyakran Bitcoinban kérik, ami lenyomozhatatlan, és vissza sem szerezhető, ha mégsem áll helyre az adathozzáférés.

monitor-1307227_1280.jpg

Tovább

Kulcsszerep jut az intézményi kezességvállalásnak a vállalatok finanszírozásában

Az előzetes terveknél 40 százalékkal több, 1316 milliárd forint értékben vállalt 2023-ban új garanciát a hazai kkv-k hitelei mögé a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., így közvetetten a GDP 1 százalékát kitevő növekedési többletet biztosított a magyar gazdaságnak. Immár minden második cégeknek juttatott hitelforint mögött a Garantiqa kezessége áll. Ezzel számos olyan vállalkozásnak vált elérhetővé a fennmaradást biztosító, kigazdálkodható kamatozású forinthitel-felvétele, akik a Garantiqa nélkül fennakadtak volna a banki hitelbírálaton és így elbuktak volna a válságban. A társaság 2023 év végére több, mint 70 ezer garanciaszerződéssel, 54 ezernél is több vállalkozás finanszírozásához járult hozzá, ami közel 650 ezer hazai munkahelyet érintett.

 Az előzetes üzleti tervét 40 százalékkal felülmúlva, 1316 milliárd forint értékben vállalt 2023-ban készfizető kezességet a hazai kis- és középvállalkozások hitelei mögé a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Ezzel a társaság garanciaállománya tavaly év végén közel 2630 milliárd forint volt, aminek köszönhetően közel 3330 milliárd forint hitelforrás támogatta a hazai vállalkozói szektort működésének biztosításában, beruházásainak, fejlesztéseinek finanszírozásában.

nz2_1849.jpg

Tovább

Infláció felett nőhet a cégek árbevétele

A korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 7,2 százalékos árbevétel-növekedéssel, ugyanakkor stabil, 3,8 százalékos nyereségnövekedéssel számolnak idén a cégek. Ezzel a várt bevétel-növekedés mértéke hosszú idő után végre meghaladja a várható éves infláció mértékét – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérésből. Ilyen pénzügyi várakozások mellett 10-ből 6 cég tervez idén valamilyen fejlesztést: elsősorban informatikai és céges autó beszerzések várhatók, a gépberuházásokat azonban jelentősen visszafogják.

Idén újra az éves várható infláció felett nőhet a cégek árbevétele a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023 negyedik negyedéves felmérése szerint.  A vállalkozások jelenleg 7,2 százalékos árbevétel-bővülést és 3,8 százalékos profitnövekedést terveznek az előttünk álló egy évben. Ezzel a bevétel-növekedés dinamikájában tovább folytatódott a csökkenő trend, miközben a profitvárakozások gyakorlatilag nem változtak az előző negyedévhez képest. „A KSH legfrissebb adata szerint 2023. decemberében a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ezzel, több mint egy év elteltével, fordult a kocka, a várt árbevétel-növekedés mértéke újra meghaladja a fogyasztói árak várható éves emelkedését, ami az MNB előrejelzése szerint idén 4,0-5,5 százalékos sávban várható” – tájékoztatott Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

kh_blog_febr.jpg

Tovább

Az UniCredit Bank biztos pontot jelent a folyamatos gazdasági változások közepette

Bár a pandémiát már magunk mögött hagytuk, az infláció mértéke is rendeződni látszik, a gazdasági szereplőknek, így a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak változatlanul sok kihívással kell megküzdeniük. Az UniCredit Bank szakértői, Benkó Tamás, a kis- és középvállalati terület ügyvezető igazgatója és Kovács Dávid, a mikrovállalati hitelezési terület vezetője elmondja, hogyan tudnak segíteni.

Hogyan látja az UniCredit, milyen helyzetben vannak most a kkv-k?

Benkó Tamás: Jól látható, hogy a jelenlegi, számos kihívással járó gazdasági és globális helyzet a gazdaság minden szereplőjére hatással van. Azt tapasztaljuk, hogy a kisvállalkozások, a kkv-k mindig sokkal érzékenyebben reagálnak az ilyen változásokra, ami nagyon jól érezhető a pénzügyi igényeiken is. Ilyen időszakokban – a stabilitás érdekében – próbálnak tartalékot képezni az esetleg felmerülő váratlan kiadások finanszírozására. Érthető módon a piacinál alacsonyabb fix kamaton szeretnének forgóeszközhitelhez jutni, illetve – sajnos ez is előfordul – elhalasztják a beruházásokat. Igyekszünk mindenben támogatást nyújtani a nehezebb időszakokban, és maximálisan partnerei lenni az ügyfeleinknek.

uc_benko_2018120601984_f.jpg

Tovább

Hogyan segíthet Önnek az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.?

Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) 1990 óta tölt be unikális szerepet hazánk gazdasági, fejlesztési, kutatási és innovációs közéletében. Vállalkozásfejlesztési ügynökségként tevékenységével elsősorban a gazdaság fejlődésének motorját adó kis- és középvállalkozások fejlesztéseit támogatja.

Az IFKA tevékenysége a hazai és az európai uniós célkitűzésekhez illeszkedik, a Kormány vállalkozásfejlesztési ügynökségeként koordinálja a teljes intézményrendszer által nyújtandó szolgáltatásokat. 

Komplexitásban gondolkodnak

 „A hazai gazdaság életében jelentős szerepet játszanak a magyar kis- és középvállalkozások, azonban sikeres működésükhöz az első lépés a számukra optimális támogatási formák megismerése. Az IFKA több évtizedes fennállása óta ebben nyújt segítséget: az elérhető európai uniós és hazai források felkutatásában, az ehhez szükséges tudás- és információs bázis kialakításában, valamint a best practice-ek elsajátításában. A tájékoztatáson túl további célunk, hogy az IFKA komplex vállalkozásfejlesztési támogatást legyen képes biztosítani, ezzel is segítve a magyar vállalkozásokat fejlesztési és üzletépítési terveik megvalósításában” – mondta el lapunknak Szabados Richárd, az IFKA ügyvezetője. 

kulonszam_szabados_richard_fenykep_ifka.jpg

Tovább

Hogyan védhetik meg magukat a kkv-k a kibertámadásoktól?

Kevés riasztóbb dolog van egy vállalkozás életében, mint amikor idegenek megpróbálják feltörni a szervezet bankszámláját és leemelni az ott parkoltatott forrásokat. Pedig a kiberbiztonság már nemcsak a nagyvállalatokat érinti, hanem a kis- és középvállalkozások számára is egyre akutabb veszélyt jelent. A kkv-szektor a gazdaság gerince, hiszen több mint 99%-át teszi ki a hazai vállalkozásoknak, és több mint 3 millió munkahelyet biztosít. A kkv-k azonban gyakran nem rendelkeznek megfelelő kiberbiztonsági védelemmel, amely kiemelten veszélyezteti őket az egyre gyakoribb online visszaélésekkel szemben.

Miért fontos a kiberbiztonság a kkv-szektorban?

2021 óta Magyarországon a bankkártyás csalások száma közel 50%-kal, az átutalási csalások elkövetési értéke 200%-kal nőtt, de már 2020-ban is több kiberbiztonsági incidens történt, mint az előző 15 évben összesen. A kiberbűnözés pedig egyre növekvő fenyegetést jelent a kkv-szektor számára is, hiszen a hackerek folyamatosan új módszereket fejlesztenek ki, hogy ellopják, megsemmisítsék, vagy zsarolják a kkv-k értékes adatait, pénzét vagy ügyfeleit. A kiberbűnözés nemcsak anyagi károkat okoz, hanem súlyosan ronthatja a kkv-k hírnevét, bizalmát, és versenyképességét. Egy súlyosabb, nem megfelelően kezelt eset pedig akár a vállalkozás csődjéhez is vezethet.

cyber-security-3374252_1280.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása