Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Évek óta nem készültek ennyi fejlesztésre a magyar kkv-k

2021. szeptember 09. - Cégkasszás

Majdnem két éve nem állt ilyen magasan a beruházási hajlandóság a kis- és középvállalkozások körében, derül ki a K&H bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből. A legtöbben informatikai fejlesztést terveznek, de gép- és gépjárművásárlással is sokan számolnak. A két legaktívabb szektor az ipar és az építőipar, melyeket talán kevésbé érintett a válság.

pexels-photomix-company-224924.jpg

Az előző negyedévhez képest 8 százalékponttal nőtt azoknak a kkv-knak az aránya, akik a következő egy évben beruházást terveznek. Jelenleg a cégek több mint háromnegyede, 76 százalék gondolkodik valamilyen fejlesztésben. A vállalkozások láthatóan úgy érzik, hogy a járvány negyedik hulláma enyhébb lesz az előzőnél és egyértelműen bátrabban terveznek fejlesztéseket. Ez az eredmény összhangban áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második negyedéves adataival. A jelentés szerint 10,8 százalékkal emelkedett a beruházások összértéke az előző év azonos időszakához képest.

Mint az index 17 éves története során a legtöbbször, a cégek legnagyobb része- ezúttal 38 százaléka- IT fejlesztésbe tervez fektetni. Emellett gépek (30%) és gépjárművek (28%) beszerzésével is sokan számolnak. Ez utóbbi esetében igen látványos emelkedést látható, ugyanis az első negyedévben még a vállalkozások ötöde (21%) gondolkodott a gépjárműpark megújításában, bővítésében. A legkevesebben, mindössze a megkérdezettek 3 százaléka szándékozik több tőkét fektetni új vállalkozásába, és ugyanezen a szinten van azok aránya is, akik minőségbiztosítási fejlesztéseket akarnak megvalósítani (4%).

Szektorok szerinti bontást tekintve az iparban és az építőiparban a vállalatok 81 százaléka tervez valamilyen fejlesztéssel, 48 százalékuk gépekbe tervez beruházni. Tőlük mindössze egy százalékkal van lemaradva a szolgáltató szektor, ahol ötből négy cég gondolkodik fejlesztésben, a legtöbben informatikaiban (42%). A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a mezőgazdaság fért fel mögéjük 76 százalékos beruházási szándékkal, ahol szintén a gépekbe tervezett befektetések a legnépszerűbbek (60%). A kereskedelmi szektorban azonban a cégek alig több mint kétharmada (68%) számol csak a következő egy évben fejlesztéssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr4516684064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása