Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Mi lesz a cégekkel, ha végetér a törlesztési moratórium?

2021. május 11. - Cégkasszás

A jelenleg ismert jogszabályi feltételek mellett a hitelmoratóriumban részt vevő cégek fizetési haladéka jóval hamarabb járhat le, mint ahogy a működőképes, jövedelemtermelő képességük helyreállna – olvasható a CFI Hungary közleményében. A cég szakembere szerint akár káoszt is hozhat az, hogy júliustól a cégeknek újra törleszteni kell hiteleiket.

pexels-sora-shimazaki-5673488.jpg

Kérdőíves felmérést készített a CFI Hungary a hiteltörlesztési moratórium hatásairól. A válaszadó cégek a felszabaduló összeget elsősorban munkavállalóik bérének kifizetésére, illetve az átmeneti likviditáshiány orvoslására használták fel. Az utóbbi egy év ugyanis sok vállalkozás tartalékait kimerítette, így jól jött a felszabaduló törlesztőrészlet. Június 30-ig, a moratórium végéig korántsem biztos, hogy minden, a moratóriumban résztvevő cég működése helyre tud állni annyira, hogy a korábbi feltételekkel folytassák a törlesztést – figyelmeztetett Börcsök Péter, a CFI Hungary igazgatója.

Aki nem tud júliustól törleszteni, annak új hitelt felvenni egy másik banknál már nem biztos, hogy lehet, a hátralévő szűk két hónap kevés lehet egy ilyen folyamat lezárásához. Azok a vállalkozások, akiknek júniust követően még gondot jelenthet a korábbi hitel újbóli törlesztése, akkor járnak el a legbölcsebben, ha saját bankjukkal egyeznek meg a folytatásról, ahogy ezt maga a vonatkozó jogszabály is ösztönzi – mutatott rá a szakember. A bankoknak is érdeke ügyfeleik stabilitása, különösen a komolyabb összegű hitelek esetében, ezért nyitottak lehetnek a korábbi szerződés módosítására, bár ez természetesen függ az adós körülményeitől, törlesztőképességétől is.

A CFI Hungary igazgatója szerint a kkv szektorban gyakori, hogy nem készülnek részletes üzleti tervek, így nem is tudják pontosan, hogy az újrainduló törlesztések milyen hatással lesznek az életükre, ki tudják-e majd gazdálkodni a várható bevételekből vagy sem. Most érdemes lépnie az érintett vezetőknek, és nem felkészületlenül megvárni a moratórium leteltét, amely után likviditási gondok léphetnek fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr8816474638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása