Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Garantiqa: indul az Investment Hitelgarancia

2020. október 26. - Cégkasszás

Állami kezesség a hosszabb lejáratú beruházási hitelekre is

Új, kifejezetten beruházási hitelekhez kapcsolódó kezességvállalási konstrukcióval segít az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt a koronaválság miatt nehéz gazdasági helyzetbe került hazai vállalkozásoknak. A rendkívül kedvező feltételek mellett kínált Investment Hitelgarancia a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében elindított, 500 milliárd forintos Krízis Garanciaprogram keretében érhető el kkv-k számára. A program keretében eddig 345 milliárd forintnyi hitelt kaphatott, közel 7500 hazai vállalkozás.

garantiqa-hirek-01-2.jpg

Dr. Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója az új bevezetésével összefüggésben kiemelte: kifejezetten a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak enyhítése érdekében létrehozott Garantiqa Krízis Garanciaprogram elindításakor egyértelmű volt, hogy az alapkonstrukció elsősorban a vállalkozások likviditási problémáinak kezelésében nyújt segítséget. Ugyanakkor világos volt, hogy komoly igény és szükség is van a kedvező feltételek mellett elérhető kezesség kiterjesztésére a beruházási típusú hitelekre, ami a gazdasági visszaesés kedvezőtlen hatásait mérsékli a beruházások ösztönzése által. Mivel EU-s szabályozási kereteknek kell megfelelni, így a futamidő hosszabbítását komoly egyeztetési folyamat előzte meg az Európai Bizottsággal, ami végül sikerrel járt: a Krízis Garanciaprogram keretében elindulhat a hosszabb lejáratú, beruházási hitelekhez kapcsolódó kezességvállalás, az úgynevezett Investment Hitelgarancia is. 

A konstrukció keretében 80 százalékos kezességvállalás vehető igénybe 90 százalékos állami viszontgarancia mellett. A támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 800 000 eurót, míg a kezességvállalás maximális mértéke 2,5 millió euró lehet. 

A vezérigazgató hozzátette: 2019 végére már minden ötödik kkv hitel a Garantiqa kezességvállalásával valósult meg. A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében elindított Garantiqa Krízis Garanciaprogrammal és az ennek keretében most Investment Hitelgarancia konstrukcióval ez az arány még tovább fog emelkedni.

A Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében október közepéig 345 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki, 8329 szerződés keretében banki partnereink. A kezességvállalási mértéke meghaladta a 300 milliárd forintot, a megkötött szerződések 67 százaléka mikrovállalkozások ügyleteihez kapcsolódott. A kereslet óriási: az 500 milliárd forintos keretösszeg kihasználtsága 60 százalék feletti, így a program teljesülése várhatóan a keretösszeg felett lesz. 

Dr. Búza Éva kiemelte: a Krízis Garanciaprogram kezessége is igénybe vehető a jegybank NHP fix és NHP Hajrá! programjaihoz,  a kezességvállaláshoz kapcsolódó hitelügyletek közel 85 százaléka NHP Hajrá! forrásból refinanszírozott. A program eddigi eredményei, és az új Investment Hitelgarancia konstrukciót övező várakozás, az eddigi és várható további dinamika is azt mutatja, hogy a garanciaprogramok a kockázatmegosztás révén érdemben járultak és járulnak hozzá a gazdasági aktivitás fenntartásához.  

A koronavírus járvány okozta gazdasági válság idején az intézményi kezességvállalás jelentősége felértékelődik, hiszen egyre több vállalkozás kerülhet nehéz pénzügyi és gazdasági helyzetbe, amin az újonnan bevezetett garanciaprogramok a hitelezés erőteljes támogatásával tudnak segíteni.

2019 végén a kkv hitelek 20,4 százalékához kapcsolódott a Garantiqa kezessége, 2020 végére ez az tovább emelkedhet, így a társaság 2020. évi megnövekedett aktivitása érdemben járult hozzá a kkv-k hitelezésének fenntartásához. Az államilag támogatott hitelprogramok és a Garantiqa kedvező feltételek mellett igénybe vehető kezességvállalása együttesen azt eredményezték, hogy a kkv-k a romló gazdasági környezet ellenére is kedvező feltételekkel jutnak hitelhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr8616258336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása