Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Még hárommilliárd forint az építőipari cégeknek

2019. június 06. - Cégkasszás

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év második felében 3 milliárd forinttal bővíti az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet – közölte a tárca.1932978-min.jpg

Újdonság, hogy a támogatást nem csak eszközbeszerzésre, hanem szoftvervásárlásra is lehet majd kérni. Azt írták: a kormány célja az ágazat hatékonyságának ösztönzése.


Az építőipar 2018-ban az elmúlt 15 év legjobb eredményét produkálta, az idei első negyedévben termelési értéke az előző év azonos időszakához képest 48,2 százalékkal nőtt. Az ITM által kidolgozott építésgazdasági stratégia célja, hogy az ágazat szereplői 40-60 százalékos termelékenységnövekedést érjenek el - írták


A stratégia megalkotására azért volt szükség, mert a magyar építőiparnak 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű a megrendelésállománya, a beruházások teljesítéséhez az ágazatnak 40-60 százalékos termelékenységnövelésre van szüksége.

Persze a cégek pályázati forrás nélkül is bővíthatnak, ebben nyújthat biztonságot a Garantiqa hitelgaranciája.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr9114881450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása