Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Már csak pár hétig lehet pályázni, ha valaki új dolgozót akar felvenni

2018. augusztus 22. - Cégkasszás

istock_000023708461_large.jpg

Szeptember 10-én jár le annak a hatmilliárdos pályázatnak a határideje, melyet a Pénzügyminisztérium írt ki mikrovállalkozásoknak és kkv-knak munkahelyteremtő beruházások támogatására. A várakozások szerint a fenti összegből akár háromezer új munkahely is létrejöhet a gazdaságban.

 Varga Mihály júliusban jelentette be, hogy szeptember 10-ig lehet pályázni a hatmilliárdos összegre, a pénzügyminiszter elmondása szerint a pályázat a kkv-szektor versenyképességének növelését támogatja az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások segítésével.  A munkahelyteremtő támogatás mértéke új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet, ezen felül a pályázók kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén további 700 ezer, amennyiben az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják további 1,5 millió, amennyiben pedig a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalják a pályázók, új munkahelyenként további 1,5 millió forint támogatást kaphatnak.

 Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók, amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást, akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatást kaphatnak, így új munkahelyenként a vállalatok akár 3,4 millió Ft összegű támogatásban is részesülhetnek. A munkáltatónak a 2 éves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr7314194617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.