Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Évente 27 ezer kezességvállalás KKV hitelekhez

2015. október 26. - Cégkasszás

Még gyorsabb, olcsóbb és egyszerűbben elérhető szolgáltatásokat ígér a Garantiqa

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. évente 27 ezer darab kezességvállalási szerződést köt, ezek 80 százaléka mikrovállalkozások hitelhez jutását segíti elő készfizető kezességvállalással. A szervezet teljes garancia állománya a harmadik negyedév végén meghaladta a 350 milliárd forintot, a várakozások szerint az év végéig a kezességvállalási portfolió 380 milliárd forintra gyarapodhat.

A garanciaszervezetek kezességvállalása a hitelkínálati korlátok oldásának egyik hatékony eszköze, mivel tevékenységük erősíti a bankok hitelkínálatát a kis- és középvállalkozási szegmensben, a hitelezési kockázatok részbeni átvállalásán és a tőkeképzési követelmények enyhítésén keresztül. 

Az államilag támogatott készfizető kezességvállalás hitelképessé, illetve hitelképesebbé teszi az egyébként életképes, de fedezethiányos vállalkozásokat. A kis- és középvállalkozások támogatásához a bankszektor aktív közreműködése is szükséges, hiszen a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. csak a hitelintézetek által kihelyezni tervezett hitelekhez tud kezességet vállalni.

Nemzetközi összehasonlításban a GDP-hez mérten magas a hazai hitelgarancia támogatások szerepe a gazdaságban (2013-ban 1,33 százalék), ráadásul 2014-től jelentősen emelkedett a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása mellett nyújtott hitelek volumene. A társaság által 2015-ben vállalt kezességek összege 16 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest, és a portfolió meghaladta a 351 milliárd forintot. A várakozások szerint az év végéig a kezességvállalási portfolió 380 milliárd forintra gyarapodhat. Ez a kkv szegmens hitelezésének bővülését jóval meghaladó, 18 százalékos növekedést jelentene.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. aktivitását tőkeproblémák nem korlátozzák, így lényegében a kihelyezett hitelekhez vállalt kezességeinek volumene sem korlátozott, a társaság aktív szerepvállalásával, a banki partnerekkel együttműködve kíván hozzájárulni a hitelezési folyamatok élénküléséhez. 

A növekedést a kezességvállalás gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb igénybevétele érdekében, 2014-től végrehajtott átfogó intézkedéscsomag alapozta meg. A bankok és a vállalkozások számára is fontos a gyorsaság, a rugalmasság és a megbízhatóság, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ennek érdekében számos új termékkel, igen alacsony hitelgarancia díjakkal és aktívabb, nyitottabb működéssel segíti a bankok hitel-kihelyezési munkájának felgyorsítását. E mellett a társaság folytatja kezességvállalás egyszerűbb eléréséhez szükséges intézkedések végrehajtását, amelynek következő lépcsőjét a bürokratikus akadályok csökkentése jelenti. Az európai uniós támogatási szabályok (de minimis, csoportmentességi) és a hazai jogszabályok által előírt adminisztrációs terhek csökkentése érdekében jogszabály-módosítási javaslatcsomag kidolgozását kezdte meg a társaság.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. fontos célja, hogy szolgáltatásai a kis- és középvállalkozási szegmensben jelen lévő valamennyi hitelintézetnél hozzáférhetőek legyenek: a Garantiqa szolgáltatásai jelenleg 25 bank 1261 fiókjában és 104 takarékszövetkezet 1525 fiókjában érhetők el.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr478024516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.