Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Folyamatosan gyarapodó Start Garancia Zrt.

2024. február 02. - Cégkasszás

A 2006-ban létrejött, 2021-ben tulajdonosi szerkezetében és működésében érdemben átalakult, dinamikusan növekvő Start Garancia Zrt. nemzetgazdaságilag jelentős, nagy volumenű finanszírozási ügyletekhez nyújt kezességet állami viszontgarancia mellett.

A cég komplementer szerepet tölt be a hazai garanciaintézmények piacán a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az AgrárVállalkozási Hitelgarancia Alapítvány mellett. Míg ezek a kis- és középvállalatok hitelfelvételéhez nyújtanak kezességet, a Start Garancia az egyedi, nagyösszegű, 1 milliárd forintos ügyletnagyságot elérő finanszírozási ügyletekre összpontosít. A Start Garancia a hitelügyletek mellett kötvénykibocsátások mögé is vállal kezességet, elsősorban nagyvállalatokat kiszolgálva.

limbach_attila_dsc_1735.jpg

Tovább

Már az Oberbanknál is elérhető a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+

A 2024-es még átmeneti év lehet, de ha minden jól alakul, 2025-re már visszakerülhetünk a válságok előtti időszak gazdasági pályájára – erről is beszélt lapunknak adott interjújában Büki Erzsébet, az Oberbank termékfejlesztési menedzsere.

Hogyan látják a jelenlegi helyzetben a hitelek iránti általános érdeklődést?

Az elmúlt egy évben a magas kamatok visszafogták a forint devizanemű, piaci kamatozású hitelek iránti keresletet. Azóta a cégek tulajdonképpen csak támogatott konstrukciókban gondolkodnak. A Széchenyi Kártya Program és a Baross Gábor Program voltak leginkább a cégek érdeklődésének középpontjában. Az utóbbi leginkább a nagyvállalatoknál, előbbi a kkv-knál. A Széchenyi Kártya Program 5 százalékos ügyfélkamata nagyon vonzó az év elején még 20 körüli, jelenleg 15 százalék környékén lévő piaci kamatokhoz képest. A devizakamatok (elsősorban euró) jelenthetnének ugyan alternatívát a forint kamatokkal szemben, de devizahitelt csak devizabevétellel rendelkező cégek igényelhetnek, így ez a lehetőség a magyar vállalkozások kisebb hányadát érinti csupán. Megnövekedett érdeklődést a forgóeszköz- és folyószámlahitelek kapcsán tapasztalunk, elsősorban a Széchenyi Kártya Program keretein belül. A beruházási hitelek iránti kereslet azonban még a Széchenyi Programon belül is visszaesett. A vállalkozások kockázatosnak látnak beruházni a jelenlegi magas inflációs és recessziós környezetben, és az sem ösztönzi őket, hogy az európai uniós támogatások sorsa még bizonytalan.

oberbank_1_foto.jpg

Tovább

Garantiqa: jelentős díjcsökkentés a hitelezés felfuttatása érdekében

Számottevő díjcsökkentésről döntött a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.: egyes Széchenyi Beruházási hitelek esetében a KKV-k által fizetendő kezességvállalási díj mértéke 0 százalékra változik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaság ösztönzési céljaival összhangban, a hazai kis- és középvállalkozások könnyebb hitelhez jutását elősegítendő, csökkenti garanciadíjait a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2024. január 22-től. Így egyes, állami garanciatámogatás mellett nyújtott termékek esetében lehetőség nyílik akár díjmentes kezességvállalás igénybevételére – mondta a díjcsökkentéssel kapcsolatban Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója. 

garantiqa_szia_20230608_001_1.jpg

Tovább

Ötletes és digitális megoldásokat egyaránt kínál ügyfeleinek a K&H

Alaposan átgondolt, unikális, a költséghatékony megoldásokat fókuszba helyező innovációkkal támogatja a hazai vállalkozásokat a K&H. Az ügyféligényeket pontosan felmérve olyan szolgáltatásokat kínálnak a partnereiknek, amelyek több problémára egyszerre jelenthetnek megoldást. Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing- és értékesítéstámogatás vezetője avatott be bennünket a részletekbe.

Habár január óta csökken az infláció, a cégek mindennapjait még mindig nagymértékben nehezíti a két számjegyű áremelkedés és az energiaköltségek. A működési költségek lefaragásában, a versenyképesség növelésében a hatékonyabb működés és fejlődés érdekében azonban olyan, elsőre szokatlannak tűnő megoldás is segíthet, mint az iroda vagy az üzlethelyiség megosztása más vállalkozásokkal.

kh_1_rammacher_zoltan.jpg

Tovább

A nehéz gazdasági környezetben felértékelődik a rugalmasság és a megfelelő kockázatkezelés

Számos kihívással kerültek szembe a hazai kkv-k az elmúlt időszakban, amelyeket csak tudatosan, körültekintéssel, rugalmasan lehet úgy kezelni, hogy elkerüljük a krízishelyzeteket – többek között ez derül ki Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetőjével készült interjúnkból. A szakember azt is elárulta, hogy a pénzintézet milyen segítségeket nyújt a partnereinek, és hogyan könnyíthet a vállalkozásokat érintő terheken.

A tapasztalataik alapján hogyan hat a gazdasági, hitelezési krízis a kkv-szegmens mindennapi működésére?

Az elmúlt években rendkívül kiszámíthatatlanná vált a gazdasági környezet, számos kihívás érte a hazai vállalati szektort. Az egyre erősebb munkaerőhiánnyal kezdődött, folytatódott a pandémiával, utána a háborúval és az azt követő energiaár-, élelmiszer és inflációs sokkal, majd a hazai EU-források körüli bizonytalanságokkal. Mindez kamatemelést hozott, számos támogatási forma kivezetésre került, és takarékossági intézkedésekre kényszerült a költségvetés – a gazdaság nehéz helyzetbe került, ami immár egy éve tart. Mindez nagyon gyors alkalmazkodást és komoly rugalmasságot kíván meg a vállalkozásoktól. Amíg az egyik hónapban a mindennapi munkavégzés biztonságos feltételeit kell kialakítani, később a rendkívül gyorsan bővülő keresletet kell kielégíteni, ezt követően pedig kezelni kell az emelkedő energiaárakat, majd a magasabb finanszírozási költségeket. Ez tervezési oldalról nagyobb erőfeszítést és több rugalmasságot kíván meg a vállalkozások részéről.otp_dancsne_engler_bernadett_1.jpg

Tovább

Az utóbbi időszak nehézségei alkalmazkodásra késztették a vállalkozásokat

Az energiaárak az elmúlt éves kiugrás után visszakorrigáltak, az infláció csökken, a piaci hitelezés érdemi beindulása azonban még várat magára – adott pontos helyzetelemzést lapunk kérdésére Tölgyesi Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese, a Vállalati Divízió vezetője. A banki szakemberrel sorra vettük, hogy a pénzintézet milyen termékeket kínál a kkv-knak, illetve szó esett arról is, hogy egy vállalkozás életében milyen jelentőséggel bírhat, ha él az állami kezességvállalás lehetőségével.

Hogy látja: milyen helyzetben vannak most a hazai kkv-k, mi mondható el az ügyfélkörről?

A kkv-szektornak az elmúlt években a covid-válságot követően is komoly nehézségekkel kellett szembesülnie, elég csak az energiaárak emelkedését, valamint a megemelkedett inflációs környezetnek a piaci kamatokra és a költségekre általánosságban gyakorolt hatásait említeni. A nehézségek alkalmazkodásra késztették a vállalkozásokat, sokaknak a túlélésre kellett koncentrálniuk a költségeik és természetesen a növekedési terveik visszafogásával, valamint megnőtt a megszűnő vállalkozások száma is. A gazdasági környezetben azonban már látszik a javulás, az energiaárak az elmúlt éves kiugrás után visszakorrigáltak, az infláció csökken, a piaci hitelezés érdemi beindulása azonban még várat magára. Ehhez egyértelműen szükség van a kamatkörnyezet további csökkenésére is.granit_tolgyesi_zoltan.jpeg

Tovább

Jövőre visszatérhet a kkv-k optimizmusa

Az egy évvel ezelőtti bezuhanás után idén stabilizálódott a vállalkozásoknak a következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A jelenleg -6 ponton álló mutató emelkedése mögött a gazdaságpolitika és a munkaerőhelyzet kedvezőbb megítélése, illetve a vállalati hitelkamatok várt mérséklődése áll.

Az idei év a stabilizálódás éve volt a kkv-knál. Ezt mutatja, hogy a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az elmúlt 2-3 év hektikus mozgását követően az utóbbi egy évben viszonylag kis sávban, -14 és -5 pont között mozgott.

„A 2022. harmadik negyedéve óta negatív tartományban lévő index az utolsó negyedévben 5 pontot javult, így jelenleg -6 ponton áll. A pozitív elmozdulás leginkább annak köszönhető, hogy a gazdaságpolitika megítélése, a vállalati hitelkamatok várt változása és a munkaerőhelyzet szempontjából is pozitívak 2024-re vonatkozóan a vállalkozások” – tájékoztatott Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.kh_dec.jpg

Tovább

Új generáció a kkv-k élén: Mire számíthatnak a fiatalok vezetőként?

A Z generáció tagjai megkezdték hódító útjukat a vállalkozói szférában is, a fiatal generáció tagjai közül egyre többen indítanak saját vállalkozást, illetve veszik át a stafétabotot idősebb társaiktól a családi vállalkozások élén. A generációváltásnak, illetve a friss vállalkozásoknak köszönhetően a fiatalok száma folyamatosan növekszik a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői pozícióiban, érkezésükkel pedig a magyar kkv-szektor is új kihívásokkal és lehetőségekkel szembesül.

Bár az üzleti életből származó hírek nagy része a világvállalatokról és világmárkákról szól, a kis- és középvállalkozások teszik ki az Európai Unióban az összes vállalat 99%-át, és ők biztosítják a magánszektorban működő munkahelyek kétharmadát. Magyarországon is hasonló a helyzet, a kkv-k képzik a nemzetgazdaság gerincét, a bruttó hozzáadott érték több mint felét állítják elő, és a foglalkoztatottak több mint kétharmadát alkalmazzák. A kkv-k ezzel a gazdasági növekedés és a versenyképesség alapvető forrásai, a fiatalok pedig új ötleteikkel és lendületükkel további fejlődési potenciált jelentenek.infografika_2.jpg

Tovább

Miért beszél hirtelen minden vállalat az ESG-ről?

Az egyre riasztóbb éghajlati prognózisok láttán mára egyedülállóan széles konszenzus alakult ki a gazdasági élet szereplői között is a fenntarthatósági fordulat szükségességéről. Ennek köszönhetően a vállalati szférában egyre több szó esik a környezetvédelmi és fenntarthatósági (ESG) szempontok érvényesítéséről. Az ESG-elvárásoknak való megfelelés új terheket ró a kis- és középvállalkozásokra, ám a témában való felkészülés és gyors alkalmazkodás komoly versenyelőnyt jelenthet számukra a piacon.

A klímaszorongás mára a vállalati szektort is utolérte, miközben a cégeknek üzleti eredményességük erősítése érdekében is érdemes adaptálódni a fenntarthatósági elvárásokhoz, köztük az egyre szigorúbb és kiterjedtebb ESG keretrendszer feltételeihez. A fenntarthatósággal kapcsolatos jelentéstételre vonatkozó előírások évről évre egyre szigorúbbak, így egy biztos: a vállalatok külső pozitív megítéléséhez, versenyképességük megőrzéséhez kedvezően járul hozzá a kritériumrendszernek való megfelelés.infografika_1_1.jpg

Tovább

Egyre nagyobb figyelem helyeződik a környezeti fenntarthatóságra

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a környezeti lábnyom csökkenetése terén, ők húzzák maguk után a közepes méretű cégeket, amelyek kezdenek felzárkózni.

A K&H - a Euromoney által „Az év fenntarthatósági bankja Magyarország 2023” díjazottja - immár negyedik féléve közli a hazai közép- és nagyvállalatok körében készített K&H fenntarthatósági indexet, amely ezúttal 39 pontot ért el. Ez az érték ugyan 1 pontos emelkedés az előző félévhez képest, de még mindig nem éri el az egy évvel ezelőtti 40 pontos szintet. Ha egy kicsit mélyebbre nézünk az adatokban, világos tendencia bontakozik ki: három területen egyaránt 3-3 ponttal növekedett az index. A cégek egyre inkább beépítik stratégiájukba a fenntarthatóságot (69 pont), aktívan tesznek is érte (40 pont). Ugyan kevés vállalati méri a kitűzött fenntarthatósági célok elérését (13 pont), de amelyek mérik, azoknak a kétharmada egy füst alatt független szakértőkkel auditáltatja is az eredményeket.fenntarthatosag-kh-20231128.png

Tovább
süti beállítások módosítása