Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Milliárdok kerültek kiosztásra kkv-k között

2018. április 05. - Cégkasszás

Több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében – jelentette be Varga Mihály kedden. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a támogatással több mint 2000 új munkahely létesítéséhez, valamint 3600 munkahely megőrzéséhez járul hozzá a kormányzat, érdemben javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét.

605350070.jpg

Varga Mihály kiemelte: a kormányzat hazai forrásból eddig összesen több mint 50 milliárd forinttal támogatta a kkv-szektor munkahelyteremtését, ami nagyban hozzájárult a foglalkoztatás nyolc év alatt bekövetkezett 750 ezres bővüléséhez. A munkahelyteremtő beruházási támogatás célja a foglalkoztatottak számának további növelése és a tartós foglalkoztatás biztosítása Magyarországon. Mint mondta, támogatással folytatódhat a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása is, a munkaerőpiac területi különbségeinek csökkenésével párhuzamosan.

 A regionális beruházási támogatás, vagy csekély összegű (de minimis) támogatás jogcímen pályázható munkahelyteremtő támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing költségek számolhatóak el. A pályázónak 2 éves foglalkoztatási és 3 éves fenntartási kötelezettséget kell vállalnia. A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió forint, ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, vagy 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, és kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak- tette hozzá a miniszter.

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr7113811296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása