Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Látják a fényt az alagút végén a magyar vállalatok

2017. december 19. - Cégkasszás

Jó az adópolitika iránya, de még nem érzékelik az intézkedések számottevő hatását a hazai cégvezetők a Joint Venture Szövetség (JVSZ) tagjai körében végzett felmérése alapján. A megkérdezett vállalatvezetők többnyire javulóként érzékelik a befektetési környezet változásait, de a kiugróan magas áfa, illetve a bérterhek továbbra is magasnak hatnak. A következő év legnagyobb kihívásaként egyértelműen a megfelelően képzett munkaerő megszerzését, illetve a kompetens munkavállalók megtartását érzékelik a magyar vállalkozások.

Bíztató, hogy az elmúlt évek adópolitikai változásait alapvetően pozitívként érzékelik a vállalatvezetők. Gyakorlatilag a válaszadók fele gondolta csak úgy, hogy a megváltozott szabályozás következtében nem változott érdemben Magyarország befektetői megítélése, míg a többiek inkább javulásról számoltak be. Ebben a tekintetben a nagyvállalati szektor valamelyest derűlátóbb, közülük 59 százalék voksolt a javulásra, míg a kkv-knak csupán 45 százaléka látja így.

shutterstock_458824123.jpg

Bőségesen van még azonban tennivaló, a már említett járulékcsökkentési program dacára a válaszadók 69,8 százaléka szerint továbbra is a munkabért terhelő járulékok jelentik az egyik legriasztóbb adóterhet. Egyedül a világviszonylatban is kimagasló mértékű áfa előzi meg, melyet 87,3 százalék sorolt ide. Az említett két adónem jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a hazai vállalkozások a vállalat egészére rakódó adóterheket nem érzik igazán versenyképesnek annak ellenére sem, hogy a vállalati nyereségadókulcs megítélése ebből a szempontból nézve kifejezetten kedvező.

A bejegyzés trackback címe:

http://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr1513511221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.