Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Nagy fejlesztésekre készülnek a kisvállalatok

2017. július 28. - Cégkasszás

shutterstock_628876592.jpgKomoly fellendülés előtt áll a hazai mikro- és kisvállalkozások aktivitása a beruházások és az európai uniós támogatások kapcsán. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. országos, reprezentatív, 500 vállalkozás megkérdezésén alapuló kutatása szerint a következő egy évben közel minden negyedik mikrovállalkozás, illetve tízből négy kisvállalkozás tervezi, hogy uniós támogatásra pályázik. Az uniós forrásra számító legkisebb cégek 60 százaléka legfeljebb 50 millió forint értékű fejlesztést tervez, a kisvállalatok negyede azonban már 50 millió forint feletti beruházással számol. A válaszadó mikrovállalatok ötöde, a kisvállalkozásoknak pedig több mint negyede 20 millió forint feletti összegre pályázik majd a következő 12 hónapban.

 Az uniós támogatások a kutatás alapján népszerűbbnek bizonyulnak a forrásszerzésben, mint a hiteltermékek. Hitelfelvételben a válaszadó mikrocégek 14, a középvállalatoknak pedig 31 százaléka gondolkodik az előttünk álló egy évben, szemben a közösségi dotáció igénybevételére készülők 23, illetve 40 százalékos arányával. A forrásokra pedig szükség is lesz, hiszen minden harmadik mikro-, valamint közel minden második kisvállalkozás tervez valamilyen beruházást a következő 12 hónapban.

diagram_1.jpg

 A hiteltermékekhez hasonlóan az uniós támogatások megszerzésében is nagy segítséget jelentenek e kisebb cégek számára a pénzügyi szolgáltatások, így az önerő-finanszírozás, a támogatás-megelőlegezés, illetve az egyéb tanácsadás. Ilyen szolgáltatásokat a korábbi években tapasztaltnál is nagyobb arányban kívánnak igénybe venni a közösségi forrásokra aspiráló vállalkozások: a legkisebb cégek 61, a kisvállalatoknak pedig 69 százaléka.

 Uniós pályázati forrást a mikrovállalatok 12, illetve a kisvállalatok 39 százaléka nyert már el valaha működése során. Az elmúlt évek adatai alapján az uniós támogatásból megvalósult projektek a mikrovállalkozások több mint harmadánál legfeljebb 5 millió forint értéket képviseltek, a válaszadók több mint negyede azonban 50 millió forint felett fejlesztett. Az uniós forráshoz jutó kisvállalatok fele 10 millió forint feletti, negyedük 50 millió forintot is meghaladó fejlesztést hajtott végre a közösségi források segítségével. Az uniós pályázaton korábban nyertes mikro- és kisvállalatok közel fele vett igénybe ehhez kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokat.

 A múltbeli tapasztalatok alapján a mikroválallatok több mint háromnegyede, de a kisvállalatoknak is több mint kétharmada úgy ítéli meg, hogy az uniós források hozzájárultak a cég sikerességéhez. Mindkét méretkategóriában a legtöbben a 2011 és 2013 közötti időszakban jutottak így forráshoz (59, illetve 39 százalék). A mikrovállalatok több mint negyede legfeljebb egymillió forintot nyert el ilyen módon, több mint harmaduk azonban 20 millió forint feletti összeghez jutott. A kisvállalatok 29 százaléka 1 és 10 millió forint, közel harmaduk pedig 20 millió forint feletti elnyert pályázati forrásról számolt be.

A bejegyzés trackback címe:

http://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr812697289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.