Mindennapi vállalati pénzügyeink

Cégkassza

Nem akarnak fejleszteni a magyar cégek

2016. szeptember 08. - Cégkasszás

Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási szándéka, jelenleg a cégvezetők 44%-a gondolkodik fejlesztésben a következő egy év során – derül ki a K&H Bank kkv bizalmi indexéből. Nagyobb beruházási kedvre az ipari és a mezőgazdasági, valamint a középvállalkozásoknál számíthatunk, a célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, megelőzve a sok éven keresztül legnépszerűbb informatikai fejlesztéseket.

A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adata szerint a tavaly elindult javulást követően újra alábbhagyott a cégek beruházási hajlandósága. A következő egy év során a vállalkozások kevesebb mint fele, csupán 44%-uk tervez valamilyen fejlesztést, ami jelentős, 12 százalékpontos visszaesés az előző negyedévhez képest. A visszaesés hátterében feltehetően az áll, hogy a kkv-szektort célzó EU pályázatok beindulása továbbra is várat magára. Emellett látni kell, hogy a kisebb-nagyobb javulások ellenére 2014 óta folyamatosan csökken a beruházási szándék, amelyet a legutóbbi KSH adat is alátámaszt, hiszen a második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 20%-kal maradt el az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.

A célokat tekintve kivételesen a gépek, berendezések fejlesztése áll az élen, hiszen az elmúlt 12 évben rendre az IT beruházások élveztek elsőbbséget. Jelenleg minden ötödik vállalkozás készül gépeinek lecserélésére, az informatikai fejlesztések visszacsúsztak a második helyre (18%), míg a gépjárműpark korszerűsítése stabilan tartja harmadik helyét (11%).

A bejegyzés trackback címe:

https://cegkassza.blog.hu/api/trackback/id/tr3911744121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása